,

4 éves kis őrangyal mentett meg kutyusokat!

A legtöbb kisgyermek a szüleitől legtöbbször édességet, vagy játékot kér, de Jaxton Betschart mást szeretett volna.



Kutyákon szeretett volna segíteni. Megértette azt, hogy sajnos nem vihetnek haza kutyust, de ez nem szegte kedvét. A kutyák iránti szeretete arra motiválta, hogy a saját kis pénzét is a menhelyi kutyák megmentésére adta csoki vásárlása helyett. Így lett ő tiszteletbeli “Guardian Angel” (amolyan őrangyal), amivel felhívta erre a lehetőségre is a felnőttek figyelmét.

Segíthetnek az állatokon pénzzel is, hogy támogatják az állatok kezelését, ellátását, ivartalanítását, így nagyobb eséllyel kerülhetnek új gazdihoz. Kedvence és támogatottja lett Tank, a szépséges pitbull.

És Penelope, az általa Spots-nak keresztelt szintén pitbull

Önzetlen tette és hatalmas lelkesedése vírusként kezdett terjedni a neten, aminek hála több adomány érkezett az állatmenhely számára és sok kutyus került szerető gazdikhoz. Köztük a két pitbullt is gyorsan adoptálták.

Még csak 4 éves, de a felnőttek is példát vehetnek róla. Sok ilyen jólelkű emberre lenne szüksége a világnak!

Forrás: shareably