,

Duke halála megtanít valami fontosra az életről

Duke története szomorú és gyönyörű egyben.


A nagy fekete labrador úrról lemondott első családja. Hiába volt  “tipikus jó kutya”, aki nem rágja szét a kanapét vagy ugrál össze mindenkit. Nem sok esélye volt a szép életre, mert a statisztikák azt bizonyítják, hogy az egyszínű fekete kutyák, cicák kevesebb százalékban kerülnek ki valaha is a menhelyről.

Ám egy nap mégis rámosolygott a szerencse. Jordan Roberts beleszeretett és állapotosan, nagy pocakkal haza vitte a családjához.

A boldogság azonban nem volt felhőtlen. Duke-nál rákot diagnosztizáltak, ezért amputálni kellett a jobb első lábát. Azt hitték, ezzel megoldódott minden, de később a rák kiújult és terjedni kezdett.

Aztán eljött a pillanat, ami minden gazdi rémálma: azt mondta az állatorvos, hogy menthetetlen, el kell altatni, hogy ne szenvedjen tovább.

A Roberts család teljesen összetört, de úgy döntöttek félreteszik a fájdalmukat és kértek még egy napot. Egy napot, amit együtt tölthetnek, hogy méltó búcsút vegyenek szeretett kedvencüktől. Ezt a napot örökítette meg Robyn Arouty fényképész.

Kapott hamburgert, a kedvencét:

Összegyűltek a barátok, család és mindenki aki szereti és akit szeretett, hogy együtt idézzék fel a vidám közös élményeket:

Voltak komoly pillanatok:

És mosollyal teliek:

Együtt indultak útnak:

Tudva, hogy ezek a pillanatok mennyire fognak hiányozni:

Belefért egy kis pancsolás is, mielőtt a kedvenc parkjába mentek:

A parkban a játékot követően eljött a végső búcsú ideje:

Át kellett kelnie a túloldalra, ahol megszűnnek a fájdalmai:

Az utolsó percében is érezhette mennyire szeretik:

Így ért véget az élete amiben volt öröm és bánat, szerencse és szerencsétlenség.

Nyugodj békében Duke!

Megmutattad, hogy tényleg úgy kéne élnünk minden nap, mintha az utolsó lenne…

Képek és forrás: Robyn Arouty