Időnként a kutyák is küzdenek túlsúllyal, ami komoly veszélyt jelent az egészségükre.

A plusz kilók többnyire láthatatlanul és könnyen felszaladnak, a hízás okát és a súlyfelesleg leadásának módját azonban sokkal nehezebb megtalálni.

Az Obie névre hallgató ötéves tacsifiú története igazi sikertörténet a téma kapcsán. Obie súlya 77 font, azaz körülbelül 35 kilogramm körül járt, amikor eldőlt: fogynia kell.

A fogyás azzal is együtt járt, hogy Obie új gazdát kapott egy állatorvos személyében. A szakember kalória- és zsírszegény, proteinben gazdag kiegyensúlyozott étrendet állított össze a kutya számára.

Obie lassan, de biztosan fogyni kezdett. Az első nagyjából 3-4 kiló leadása viszonylag könnyen, mindösszesen egy hét leforgása alatt sikerült. Ez a súlyveszteség már elegendő volt ahhoz, hogy napjait aktívan, mozgással töltse. Sokat sétált és barátkozott más kutyákkal a szabadban.

6 hónap alatt a súlyfelesleg nagy része eltűnt. Helyén azonban egy – az emberek esetében is jellemző – probléma maradt: nagy mennyiségű kitágult bőr lógott a hasán. Ezt sebészi úton eltávolították, így Obi újra képes teljes életet élni, futni és ugrani.

Egy év elteltével elérte nagyjából a fajtájára jellemző 10-11 kg körüli súlyt.

Képek: www.facebook.com