Ciara Fehilly, mint a legtöbb autista gyermek édesanyja, sokszor erőn felül próbált segíteni kisfiának. 

Gondoskodott róla, hordta úszni és mindent megtett, hogy segítse Fennec fejlődését. De hiába tett meg minden tőle telhetőt, kisfia továbbra sem szólalt meg, sőt sokszor hiperaktív volt, dühös és agresszív. Ekkor javasolta az úszásoktató, hogy próbálkozzanak más módszerrel. Látogassanak el az Írországi Lovasterápiás Központba, ahol talán jelentősebb javulás fog beállni.

Előszőr Fennec tiltakozott, de anyukája nem adta fel. Kitartásának meg lett a gyümölcse, negyedik alkalomra, mintha csoda történt volna. A kisfiú megnyugodott a ló hátán és beszélni kezdett. Először mondta ki a “hello” és “bye-bye” szavakat. Azóta is töretlen a fejlődés, sokkal nyugodtabb az életük és nem jelentenek olyan frusztrációt a mindennapok.

shareably.com

A lovasterápia rengeteg segítséget nyújthat, sok fizikai és pszichés probléma megoldásában is.  A ló hátán ülve, annak természetes mozgása stimulálja az ember törzsizmainak működését, az egyensúlyért érzékeléséért felelős agyi struktúrák fejlődését. Az állat közelsége pozitívan hat a lélekre.




Így felhasználható a sérüléssel, károsodással, fogyatékossággal, zavarokkal, akadályozottsággal, korlátozottsággal élők minél gyorsabb, eredményesebb gyógyulása, képességfejlődése érdekében.

Javítja mozgáskoordinációt, a koncentrációt, az önbizalmat, és szociális szempontból is rengeteg előnye van.

Nekünk nem kell Írországig menni, hazánkban működik a Magyar Lovasterápia Szövetség. Országunk legismertebb, de közel sem egyetlen képviselője a témában a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központja.  A terápiára jelentkezést Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat gyermekneurológusánál történő állapotfelmérés előzi meg, majd az ott javasoltak alapján kerülnek a fóti Lovasterápiás központba.

lovasterapia.hu

Képzett szakemberek, kedves lovak, sokféle terápia és program.

lovasterapia.hu

Még többet tudhatsz meg róla itt.