Első látásra egyáltalán nem tűnik valódinak.

A kínai homokóra pók hátsója egészen különleges. Olyan, mint egy barna fából faragott – esetleg műanyagból formázott – aprócska távol-keleti dísztárgy. Ráadásul viszonylag ritkán mutatkozik, így elsőre az a narancsültetvényén dolgozó kínai gazda, aki véletlenül rátalált egyre, azt hitte, valamiféle antik tárgy, feltehetően egy antik pecsét lapul a földben.

A pók egyébként nagyjából 3 cm hosszú, a popóján lévő érdekes alakzat átmérője körülbelül 1,5 cm körül lehet. A nálunk megszokott pókokhoz képest nagyobb állat a földbe ásott üregekbe bújik úgy, hogy a hátulján lévő kerek pecséthez vagy pajzshoz hasonló rész elzárja az üreg bejáratát, vagyis egyfajta ajtóként szolgál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Chris (@lonodog) által megosztott bejegyzés




A világon kevés példányt találtak eddig, az elmúlt mintegy 100-120 év során mindösszesen 6 esetről vannak feljegyzések. Manapság néhányan házikedvencként tartják, ritka volta miatt azonban beszerzése viszonylag költséges.

Forrás: sputniknews.com