Reggel 9 körül teázott a teraszon, amikor talált egy bébi mókust a kert pocsolyájában.

Gyorsan a segítségére sietett, bevitte a házba és szárazra törölte a kis állatot. Először nem is tudta mit kezdjen az elgyengült mókussal, de az internetnek hála gyorsan megtalálta a megoldást. A gyógyszertárból beszerzett egy csepegtetőt, amivel sikerült megitatni az erőtlen kisemlőst. A csöppség már nem is félt és hamar magához is tért. Ahogy kimentek a teraszra, mocorgására megjelent az anyukája. Kissé félve ugyan, de egyre közelebb merészkedett kicsinyéhez. Egy érintéssel mintegy megköszönte a segítséget az emberi kéznek, majd fogta a csemetéjét és távoztak.

Aranyos történet, ugye?