A 17 éves Elliot Sherin Jamaikára ment nyaralni.

Egyik nap, amikor édesapjával lovagolni mentek, kóbor kutyákra lettek figyelmesek. Egy csont sovány kiskutyán megakadt Elliot szeme. Az apró teremtés látványosan éhezett, koszos volt és rettegett.

A lány nekik adta az összes nála levő ételt és már azon gondolkozott, hogyan is vihetné magával a kiskutyát. Felvette a kapcsolatot a helyi állatvédő szervezettel, hogy segítsenek neki megoldani ezt a kérdést, vigyék a menhelyre az ebet. Kingston-nak nevezte el én nem hagyta sorsára.

Elliot hazaérkezése után is nyaggatta az állatvédőket. Gyűjtést szervezett a kezelésének költségeire, hogy felgyógyuljon a kutyus annyira, hogy kibírja a repülőutat. Erőfeszítései meghozták gyümölcsüket, pár hónap leforgása alatt kikezelték Kingston-t a szívférgességből, begyógyultak sebei és a rendszeres etetésnek hála szedett magára egy kis súlyt is. Készen állt a nagy utazásra, ahol már türelmetlenül várták új gazdái.

Attól eltekintve, hogy a kölyökkori éhezés miatt kicsit görbébbek a lábai, jó egészségnek örvend. Új családja lett, igazi otthona. Szeretet és kényelem veszi körbe, amivel előtte még sosem találkozott.

Korábban az életéért küzdött nap, mint nap, de most már egy boldog kedvenc lett, ami látszik is rajta. A kitartó, fiatal lánynak hála kapott egy új esélyt. Van ilyen tinik is, bizony!

Forrás: TheDodo