Cicák a kerti madarak ellen: lássunk egy másik nézőpontot!

Nem szoktunk olvasói leveleket leközölni, de korábbi cikkünkre reagálva érkezett egy kedves, sok hasznos információt tartalmazó levél, amelyet – minimális lektorálással – az alábbiakban közzéteszünk. Reméljük, a híres Madárvédő Golyókapkodóhoz is eljut ez a poszt, hogy innentől a jogszabályi háttér pontos ismeretének segítségével még hatékonyabban védhesse a madarakat!

“Tisztelt” Szerkesztőség! 

Mélységes felháborodással olvastam a hobbiállat.hu oldalon közzétett, sem ökológiailag, sem jogszabályilag, sem etikailag a valóságnak nem megfelelő cikküket a macskák és a vadmadarak “kapcsolatáról”.

Akkor kezdjük az elején!

Mivel jogállamban élünk, mind a természetvédelemre (a hazánkban élő madarak 99,99 %-a védett) és a kedvtelésből tartott állatok tartására jogszabályok vonatkoznak!

De a történet nem itt indul, hanem az általános iskolában megtanult biológia fogalmainál, miszerint létezik háziállat (ide tartozik a házimacsak) és a természetes fauna részét képező állat, valamint létezik fauna idegen, vagy invazív faj is, de ez most ebből a szempontból nem játszik és létezik a tápláléklánc.

A tápláléklánc kizárólag adott földrajzi terület természetes faunájának részét képező állatokra értelmezhető, inváziós faj ebben nem kívánatos, a háziállat megjelenése pedig természetkárosításnak minősül, amiért az állat tulajdonosa anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartozik.

TEHÁT A BIOLÓGIA ÉS ÖKOLÓGIA FOGALMAI SZERINT SEM TERMÉSZETES ÁLLAPOT, HOGY A HÁZIMACSKA (HÁZIÁLLAT) A KERTBEN LÉVŐ VÉDETT, TERMÉSZETES FAUNA RÉSZÉT KÉPEZŐ MADARAKRA VADÁSZIK!

Itt mindjárt át is térhetünk a házimacska tartásával és annak kártételével kapcsolatos jogi szabályozásra és a szankciókra.

Először is a kedvtelésből tartott állatok – beleértve a házimacskát is – tartásáról szóló jogszabályok 2010. július 1-ei hatállyal nevesítik a szökésbiztos tartási kötelezettséget, valamint rögzítik a tulajdonos ama kötelezettségét, miszerint köteles megakadályozni, hogy a kedvtelésből tartott állata más állatra támadjon.

Valamint az állatvédelmi törvény szerint, ha valamely gerinces állat egyedének indokolatlan pusztulást, szenvedést, vagy sérülést okoz valaki, az állatkínzást követ el, még ha az eszköz a szabálytalanul tartott háziállata, akkor is, és ennek a büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés, ezzel a btk-ban is megtalálható a harmonizáló rész.

A természetvédelmi törvény értelmében a védett állat és annak élőhelye is védelmet élvez, azaz természetkárosítás szabálysértését / bűncselekményét követi el, aki védett állatot elpusztít, annak sérülést okoz, zavarja, élő, vagy pihenőhelyét elpusztítja, vagy életvitelében zarvarja. Hazánkban egy-két kivétellel valamennyi vadmadár védett!

Tehát ezt egy példára lefordítva: ha valakinek az udvarában feketerigó fészek van, a macska elkap egy kisrigót, melynek eszmei értéke 25 000 Ft, akkor az illető többszörös szabálysértést követett el, mind az állattartásra volantkozó és állatvédelmi jogszabályok értelmében, mivel a macskát nem az előírásoknak megfelelően tartotta, ezzel egy gerinces állat indokolatlan pusztulását okozta, így az állatkínzás esete is fenáll,  ami mellesleg védett madár, tehát a természetvédelmi törvény értelmében is szabálysértést követett el.

Ellenben, ha az adott macska az egész fészekaljjal végzett, 4 rigófiókától, mivel az eszmei érték eléri a 100 ezer Ft-ot, már bűncselekmény kategória.

Hazánkban a legóvatosabb becslések alapján évi 30 millió egyedes természetkárosításért felelősek a kijárós és elvadult házimacskák, de a reális szám akár az évi 100 milliót is meghaladhatja. Az utóbbi évtizedben bolygónkon több tucat faj kihálásáért bizonyítottan a házimacska felelős.

A civil madármentésnél naponta tucatjával kerülnek macska fogta fiókák az önkéntesekhez a fióka nevelési időszakban.

A házimacska és a kutya a háziasítás során az emberi szelekció hatására elveszítette azt a gátat, ami a természetes ragadozókban benne van, miszerint annyit öl, amennyire az életbenmaradáshoz szüksége van, ha a zsákmány nagyobb, akkor addig arra jár rá, míg el nem fogy, vagy el nem veszíti, addig nem ejt újabb zsákmányt.

Ezzel ellentétben a házimacska és kutya szórakozásból, játékból gyilkol, megeszi a reggelijét a macska és utána jóllakottan keres néhány élő “játékszert”, aztán ha az egyik  elpusztult, vagy mozgásképtelenné vált, megy a következőért, így akár pár perc alatt képes teljes fészekaljakat halálra kínozni anélkül, hogy bármelyik áldozatba belekóstolt volna. Ha belegondol, ez borzalmas dolog és ennek egyeten gyógyszere van: felelős állattartás.

Ami pedig a macska által zsákmányolt, még látszólag sértetlen madarat is illeti, annyi kórókozó van a szájában és a karmok tövénél, hogy a legkisebb karcolás esetén is szakszerű állatorvosi, antibiotikumos kezelés nélkül a madár vérmérgezésben elpusztul.

Fészkelési időszakban a felnőtt madár sérülése, vagy halála a fiókák lassú kínhalálát is jelenti. A kicsik éhenhalnak, vagy kihűlnek.

Ha fiókát vesznek el a macskától, a leggyakoribb hiba, amit az emberek elkövetnek, hogy erőszakkal megpróbáltják megitatni a kis madarat, ami ezt azonnal félrenyeli, ugyanis a madárfiókák nem isznak, a számukra szükséges nedvességet a táplálékból nyerik és amit a macska nem végzett el, azt elvégzi a gazdája, mert a fióka vagy rövid időn belül megfullad, vagy néhány nap múlva a tüdejébe került víztől tüdő- és/vagy mellhártyagyulladás végez vele. 

A másik dolog, ami az árvának tűnő fiókát illeti, erre a FB-on a Fióka és madármentés oldalon nagyon jó anyagok vannak és az oda beérkező üzenetekre gyorsan válaszolnak és segítenek. De általános szabály, ha a fióka élénk, közeledésre menekül, nem gubbaszt, nincs elázva, nem sérült, nincs veszélyes helyen, akkor nem szabad elvinni onnan, esetleg érdemes figyelni egy ideig, hogy érkezik-e valamelyik szülő megetetni.

Eddig a levél. Várjuk a véleményeket kommentben, szerintetek igaza van a levélírónak? A macska tényleg nemkívánatos faj a természetben? Addig is, néhány alternatíva a kellemetlenségek elkerülésére: szabadtéri kifutó szobacicáknak, macska-villa a kertben, vagy ha kicsit több mozgástérrel szeretnénk “helyhez kötni” cicánkat, íme pár praktikus megoldás.