Az apósról kapta nevét.

Plüssszerű bundájával pontosan úgy fest, mint egy játékszer – és a mókázás valóban nem áll távol tőle. Ismerjük meg ezt a különleges fajtát!

Egy menhelyen kezdődött minden

A Selkirk Rex viszonylag fiatal macskafajta, amely először az USA-ban jelent meg, 1987-ben. Egy állatotthonban egyszerű házimacskák születtek, az egyik kölyöknek pedig göndör szőre volt.

Az állatotthon dolgozói úgy vélték, hogy ez különlegesség, ezért továbbadták az ismert perzsatenyésztőnek, Jeri Newman-nak. Ő a kék-krémszínű-fehér cicát „Miss Depesto of Noface“-nek nevezte el. A göndör szőrt vélhetően egy spontán mutáció okozta. Newman tenyészteni kezdte a macskát és úgy döntött, hogy apósa, Selkirk után ad neki nevet. Keresztezte Miss Depesto-t egy fekete perzsa kandúrral, ebből 6 egészséges kiscica született, 3 göndör, 3 sima bundával. Egy fekete-fehér, melyik az „Oskar Kowalski“ nevet kapta, különösen erősnek bizonyult és a fürtjei is szépek voltak. Ma őt tartjuk a fajta ősének.

A ritka fajtát jelenleg a Nemzetközi Macskaszövetség (FIFÉ) nem ismeri el, ezért Európában nem elterjedt. Az USA-ban viszont igen népszerű, báránymacskának is nevezik a bundája miatt.

Még a bajusz is dauerolt lehet

A Selkirk Rex hasonlít a perzsamacskára, azonban sokkal közelebb áll az emberhez és bájosabb.  Követi az embert, amíg az figyel rá és tiszteletben tartja a cica személyiségét. Kíváncsiak, játékosak, szeretnek bohóckodni.  Jól tolerálnak más macskákat, jól kijönnek más fajtákkal is. Robusztus, nyugodt természetük van, nem lehet őket olyan könnyen kibillenteni. Nagyon magabiztosak, még a porszívó és az sajnos az autó sem ijeszti meg őket.

Nincs egységes megjelenésük, mivel rendszeresen párzanak más fajtákkal is, így például a brit rövidszőrűvel, a perzsákkal vagy az egzotikus rövidszűrű fajtával. A Selkirk Rexek közös tulajdonsága a finom, göndör fürt a bundában. Mind az aljszőrzet, mind a fedőszőrzet jellegzetesen göndör szőrszálakból áll. Néhány példánynál még a bajusz is hullámos, göndörödő. A fajta tipikus képviselője termetes, kerektestű, vastaglábú. A fej kerek, kis fülekkel és nagy, kerek szemekkel. Léteznek olyan rövidebb szőrű változatok is, amelyeknek kisebb fürtjeik vannak, főként a fül, a nyak mögött és a hason. Többnyire azonban a hosszúszőrű változatok kifejezett göndörsége jellemző, nekik még a farkukon is kiálló, fodros a szőrük.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

🐾🐾🤫 (@newtnewt11) által megosztott bejegyzés




Kedveli, ha sok a játszópajtás

A Selkirk Rex meglehetősen alkalmazkodó macska, elégedett, akár a lakásban, akár a szabadban tartjuk. A legfontosabb a cica számára, hogy ne legyen túl gyakran egyedül. Különösen a csak lakásban tartott macskák képesek nagyon gyorsan magányosnak, boldogtalannak érezni magukat. Az ideális hely számára egy elkerített kert, ahol ki tud mozdulni és ki tudja élni a játékosságát. Legszívesebben az embertársaival tölti az idejét a szabad levegőn. A szabadban tartott cicusok esetében, főként nyáron, mindig ellenőrizzük, hogy a loknis bundában nem bújnak-e meg élősködők.

A Selkirk odaadó, társaságot kedvelő macska, aki nagy figyelmet igényel. Mindig keresi az elfoglaltságot, imád játszani. Akár más cicákkal, akár az emberekkel is képes elfoglalni magát hosszú órákon keresztül. Ezért különösen ajánlott azok számára, akik gyakran fogadnak látogatókat, és aktív életet élnek otthon. Egy nagy család több lehetséges játszópajtással például ideális lehet. A gyerekek különösen szeretik a plüssszerű, barátságos cicát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Armi (My Miu Bambalina) (@armi_selkirk_rex) által megosztott bejegyzés

Nem kell sokat fésülni

A különleges szőrzet miatt a bundája nem filcesedik, így az ápolása nem különösebben költséges. Általában elegendő, ha hetente egyszer keféljük. A túl sok ápolás ahhoz vezethet, hogy a göndör szőrzet idővel kisimul. Néhány egyeddel előfordul, hogy a bőre erősen zsírosodik, ebben az esetben nem segít más, csak egy fürdő. Hasonlóan a többi Rex macskához, a Selkirk fülzsírtermelődése is fokozott, ezért körültekintően kell tisztítani. Étrendje nem különbözik a többi cicusétól, de tartsuk szem előtt kedvencünk személyes preferenciáit.

A Selkirk Rex nem az egyetlen fajta, amely göndör szőrzettel rendelkezik.  Egy egész sor macska van, az ún. Rex macskák, különböző hosszúságú, tipikus göndör szőrrel. A legismertebb a Devon Rex, a Cornish Rex és a Német Rex. Az újabb fajták közé tartoznak a LaPerm, a Bohemian Rex és az Ural Rex. Minden esetben spontán mutáció következtében alakul ki a rendhagyó bunda, a Selkirk az egyetlen, ahol dominánsként öröklődik a göndörség.

Nehéz tenyésztőt találni, az interneten fellelhető ár szerint akár 800 euróba is kerülhet egy ilyen cica.

Forrás: www.mein-haustier.de