Ha azt hiszed, a liba csak a vasárnapi ebéd főszereplője, ideje újragondolni! Mert van, aki nem a sütőben, hanem a kertben tartja – szeretetből, társaságból, sőt, némelyik még terápiás hatású is. Igen, a liba lehet hobbiállat, és nem is akármilyen!
Tollas házőrző – riasztó funkcióval
A liba nem fél senkitől. Egy rendes gúnár bátran szembeszáll postással, rókával, sőt, néha még a gazdájával is, ha az gyanúsan közeledik a tóparti birodalmához. Elég, ha meghallod azt a jellegzetes, szívet melengetően idegesítő gágogást, és máris tudod: a biztonsági rendszer bekapcsolt.
A liba tehát nemcsak házi kedvenc, hanem mozgásérzékelős riasztó természetes kiadásban. És nem kell hozzá elem.
Egyéniség tollban és lúdtalpban
Aki azt mondja, a libák egyformák, még sosem figyelte őket közelebbről. Van a filozofikus tekintetű, aki órákig bámulja a vizet. Van a társasági típus, aki minden új jövevényt körbegágog. És van az, aki rendszeresen megpróbálja megcsípni a gazdi gumicsizmáját, csak hogy lássa, hogyan ugrik vissza egy ember.
Tény: a liba emlékszik arcokra, hangokra és hangulatokra. Ha egyszer megszeret, soha többé nem hagy békén. És ez sokszor szó szerint értendő.
A Márton-napi dilemmák
Márton napja környékén mindig furcsa a hangulat a libaudvarban. Mintha éreznék, hogy ilyenkor valami nincs rendben. Gyanakodva méregetik a gazdát, főleg, ha az túl vidáman néz a sütő irányába.
Pedig ma már sok háznál nem a tepsiben végzik, hanem a gyerekszobában vagy a kertben élnek tovább, mint családtagok. Van, aki a libát sétáltatja, más fotózkodik vele, és persze olyan is, aki szigorúan ragaszkodik hozzá, hogy Márton-napon a liba is kapjon egy külön adag kukoricát – a béke jeléül.
Egy hobbi, ami gágogva boldogít
A libatartás nem való finnyás lelkeknek. Tó, fű, sár és egy kis tollfelhő minden reggel – ez az alap. De ha megszokod a gágogást és a csipkedést, kapsz valamit, amit kevés hobbi ad: őszinte, harsány, hangos ragaszkodást.
Szóval Márton-napon, mielőtt bármi a tányérra kerülne, gondolj bele: lehet, hogy valahol egy liba épp most meséli a többieknek, hogyan tanította meg a gazdáját a gágogásra. Mert végül is – ki ne akarna egy olyan háziállatot, aki mindig visszaszól?
