Ha volt valaha testvéred, pontosan tudod: egyszerre lehet a legjobb szövetségesed és a legnagyobb vetélytársad, néha pedig mindkettő ugyanazon a napon. Néha segít, néha bosszant, néha megment, máskor csőstül hozza a bajt. De egy biztos: elképesztően sok mindent tanulunk tőlük. És mint kiderült, ezzel nem vagyunk egyedül. Egy friss kutatás szerint ugyanis a fiatal madarak is rengeteget lesnek el a testvéreiktől – néha még többet is, mint a saját szüleiktől.
Amikor a szülők elfáradnak…
A széncinegék (Parus major) fiókái alig tíz napnyi szülői gondoskodást kapnak. Ez semmi ahhoz képest, hogy mennyire életképtelenül repülnek ki a fészekből: nem tudnak rendesen tájékozódni, nincs tapasztalatuk a táplálékszerzésben, és azt sem nagyon értik, miféle ragadozó árnyék suhant el fölöttük.
A szülők ilyenkor már kifacsart citromként működnek, és ahogy a kutatás vezetője fogalmazott: a fiókák ugyan még könyörögnének, de a szülők ekkorra már rájönnek, hogy a nonstop etetés nem vállalható életforma. Ilyenkor lép színre a természet egyik titkos trükkje: a testvérminták ereje.
A nagytesó megmutatja, merre kell csúsztatni az ajtót
A kutatócsoport különleges feladatot adott a madaraknak: apró, automata etető-dobozokat, amelyeket csak úgy nyithattak ki, ha a fiókák elcsúsztatták a kis ajtót balra vagy jobbra. A jutalom: egy tálka finom lisztkukac.
Tíz héten át figyelték 229 fiatal széncinege próbálkozását, és annyi megoldást rögzítettek, amennyit egy átlagos gazdi sem lát egész életében a macskától a „trükk” vezényszóra. Az eredmény egyértelmű volt:
- a fiókák többet tanultak testvéreiktől, mint a szüleiktől,
- a „nagytesók” által használt technikát vették át a leggyorsabban, és
- meglepően sokat lestek el a környék más felnőtt madaraitól is.
A kutatók szerint a fiókák több mint 90%-a a testvérek segítségével tanulta meg a feladatot, míg a szülőktől csak egy kisebb részük.
Hobbiállatos tanulság: a tanulás társas műfaj
Ha tartasz otthon papagájt, hörcsögöt, nyulat vagy akár több macskát, biztosan észrevetted már: az állatok egymástól is villámgyorsan tanulnak – főleg a rosszaságot. Egy bátrabb, tapasztaltabb egyed megmutathatja a többinek, hogyan lehet felmászni kedvenc bútorára, hogyan működik a jutalomfalatos játék, vagy hogyan kell kinyitni azt a dobozt, amit a gazdi szerint lehetetlen.
A madarak példája pedig tudományosan is igazolja: nem mindig a gazdi a fő tanító – sokszor a társak a legjobb mesterek. Ez azt is jelenti, hogy ha új hobbiállat érkezik a házhoz, a már ott élő, nyugodt és jól szocializált állatok sokat segíthetnek az új jövevény beilleszkedésében. A természetben ennek óriási túlélési értéke van.
Kultúrák az állatvilágban? Bizony, olyanok is vannak
A kutatók szerint minél sokszínűbbek egy faj tanulási mintái – vagyis minél többféle egyedtől tanulhatnak a fiatalok –, annál ellenállóbb a populáció a kihalással és a környezeti változásokkal szemben. Egyfajta „állati kultúráról” beszélhetünk: a tudás nem csak a szülőktől származik, hanem minden olyan egyedtől, aki jelen van. Ez növeli a rugalmasságot, az alkalmazkodóképességet és a túlélési esélyeket.
És igen: a kis széncinegék mindehhez kb. 33 kilogrammnyi lisztkukacot faltak fel – ami nagyjából annyi, amennyit egy átlagos hörcsög egy jól sikerült hétvégén álmaiban elképzel. Az ember pedig azt hinné, csak a hörcsögök tudnak ennyit enni.
Végül egy gondolat hazavitelre
A természet tele van olyan „családi tanítókkal”, akikről ritkán beszélünk. A kutatás pedig arra emlékeztet: az állatok – legyenek vadon élők vagy hobbiállatok – sokkal okosabb, tanulékonyabb és közösségibb lények, mint azt elsőre hinnénk.
És ha legközelebb egy madár vagy kisállat figyeli, ahogy valami újat csinálsz, jusson eszedbe: lehet, hogy épp tőled vesz leckét. Vagy a tesótól. Vagy mindkettőtöktől.
