Nem mindegy, miből készül a kerítése, milyen a talaja.

A karám ideális talaja

A karám talaját tekintve legjobb a homok. A homoktalajon nagyobb esőzések után sem képződik sár, télen pedig a fagyott homok is könnyebben porlad, mint egy kötött feketeföld. A homoktalaj hátránya viszont, hogy nagy szárazság idején öntözni kell, mert egyre inkább az apró, könnyű homokszemek kerülnek a talaj legfelső rétegébe, amit a szél porként visz el a karámból.

Ennek egyik következménye, hogy az évek során a karám egyre mélyebb lesz, a másik pedig, hogy a szomszéd egyre jobban fog haragudni ránk.

Célszerű tehát – főleg jártatás előtt – a karámot alaposan fellocsolni, illetve néhány évente nagy szemcséjű homokkal újból feltöltetni.

A nehéz kötött talajú karám sokkal rosszabb, mert a legkisebb eső után is sár keletkezik, ha pedig nincs eső, akkor olyan kemény, mint a beton.

Amikor a kötött talaj az őszi esőzések után göröngyösen megfagy, akkor szinte tavaszig nem lehet rendesen jártatni rajta, legfeljebb egy-egy nehezen kitaposott keskeny járáson. Ilyenkor valamelyest megoldást jelent a trágyakör készítése.

Ez azt jelenti, hogy a karám egy részén egy kb. 20 m átmérőjű körre hordjuk a szalmás istállótrágyát, minimálisan egy méter széles sávban, és legalább 20 cm vastagon elterítve.

Ezen a körön a leghidegebb időben is el lehet végezni a ló egészségügyi mozgatását nyereg alatt vagy futószáron. A megfagyott szalmás istállótrágya szerkezete rugalmas és csúszásmentes marad.

Karámkerítés – nem akármilyen fából

Ha megvan a terület, akkor azt be is kell keríteni. Ennek hagyományos módja a fából készült karám. Ha ezt a megoldást választjuk, akkor az oszlopok legfeljebb 3 m-re legyenek egymástól (vagy közelebb), és a karámrudakat az oszlopon belül helyezzük el, hogy nehezebben nyomja le a ló, ha nekimegy, vagy vakaródzik rajta.

Kisebb a sérülés veszélye is így, hiszen ha kívül van a karámrúd, akkor akár a csípőjét is leütheti, ha az oszlophoz túl közel vágtázik el, vagy egy másik ló nekinyomja. Az alsó karámrúd körülbelül 90 cm magasan legyen, hogy ha hempergőzik a ló, és netán aláfordul, felálláskor nehogy a lába beszoruljon az alsó rúd alá. A második rúd magassága 130-140 cm legyen, ez a magasság már kevésbé csábítja a lovat arra, hogy kiugorjon.

Természetesen a karám keményfából készüljön (akác), mert a puhafát (fenyő, nyár) a ló nagyon rövid idő alatt elrágja. A karámrudakat az oszlopokhoz süllyesztett fejű, nagy méretű csavarokkal célszerű felfogatni, mert a szög könnyebben kilazul, és utána hol itt piszkálnak le egy rudat a lovak, hol ott, ami balesetveszélyes és ki is szökhetnek az állatok. A sérült karámelemeket az eredeti módon javítsuk ki, és felejtsük el a bálamadzagot, mint építőanyagot!




Ha a karámot fából építjük, arra azért számítani kell, hogy előbb vagy utóbb a vakaródzástól, dörgölőzéstől az oszlopok egy része mindjobban kifelé dől, esetleg itt-ott eltörik egy karámrúd, – egyszóval karbantartást is igényel.

Villanypásztor

A másik általános karámkerítés a villanypásztor. A magam részéről ezt nagyon jó megoldásnak tartom, a lovak legtöbbje hamar hozzászokik, és tiszteletben tartja. Célszerű kb. 120-130 cm magasan egy jól látható széles fehér szalagot kihúzni, majd alulra, 80-90 cm magasan már elegendő a villanypásztor-drót is. Célszerű a lovat – ha még nem ismeri – egyszer kétszer szándékosan megcsípetni, általában ennyi elég a tanuláshoz.

Ezután még valószínűleg néhányszor maga is kipróbálja a villanypásztort, ami jó a megszerzett tudás rögzítésére. Bizonyos lovaknál meg lehet csinálni, hogy a tanulási idő után ki is kapcsoljuk az áramot (időnként persze célszerű emlékeztetőül bekapcsolni), mások megérzik, hogy mikor nincsen benne áram, és képesek elrágni a szalagot.

A legjobb megoldás talán a fa karám és a villanypásztor kombinációja. Ezt olyan módon kell kialakítani, hogy a fa karámon belül, kb. 50 cm-re egy sor villanypásztort is kihúzunk, ezzel megakadályozzuk a karámhoz való dörgölőzést, a karámfa lerúgását.

Abban az esetben, ha mondjuk a karám egy ház kertjében van, és drótkerítéssel be van kerítve a terület, feltétlenül alakítsunk ki azon belül vagy villany vagy fa karámot, mert a drót igen veszélyes a lóra. Biztos, hogy valahol unalmában kikezdi vagy a kapálással, vagy a rágással, azután csak idő kérdése, hogy mikor akasztja bele valamely testrészét, és sérül meg. Emellett az sem baj, ha a ló nem tud átnyúlkálni a szomszéd kertjébe – sokkal békésebb úgy az egymás mellett élés.

Kerülendő építőanyagok

A törött raklapot, leszakadt ajtót, olajoshordót, rozsdás vasat, bálamadzagot, és ehhez hasonló anyagokat lehetőleg ne próbáljunk meg karámépítéshez felhasználni, mert amennyit spóroltunk az építőanyagon, azt az állatorvosra fogjuk költeni.

Természetesen vascsőből is lehet karámot csinálni. Ebben az esetben legyen megfelelő erősségű az anyag (egészen erősnek látszó vascsövet is meghajlít egy 5-6 mázsás ló), és semmiképpen se legyen szögletes zártszelvény, hanem cső.

A vasat festeni és rendszeresen újítani kell a rozsdásodás elkerülése érdekében.

Árnyékot adó fa, féltető

Szerencsés megoldás, ha van a karámban egy-két fa, amely árnyékot vet a nagy melegben, illetve valamelyest védelmet nyújt az eső ellen.

Ilyenkor viszont a fa törzsét a rágástól valamilyen módon meg kell óvni, körbe kell keríteni.

Az is jó megoldás, ha egy féltető van a karám egyik sarkában, vagy az istálló eresze alá be tud húzódni a ló (karámra nyíló angol boxos elhelyezésnél).

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)