A természet lágy ölén, de akár lakott területek közelében is találkozhatunk vaddisznóval.
Az agglomerációs erdőkben és országszerte megtalálható vadon élő állat, ami a többi vadon élő állathoz hasonlóan próbálja elkerülni az emberek társaságát.
Mindenevő lévén nem válogat a fogások közül, de igyekszik élelemmel gazdagon ellátott területekre költözni.
Csapatokban (kondákban) él, ami főként idős kocából és kismalacaiból áll, de korábbi almokból származó fiatalok is az ivarérettségükig az anyjukkal maradhatnak. A már így meglévő kondához csatlakoznak a kanok, de csak párzási időszakban, ami október és január közé esik. A koca 16-21 hét vemhesség után hoz világra általában 4-10 kismalacot, akik már a megszáradás után követik az anyjukat. Jellegzetes csíkozott bundával születnek, amit nagyjából 9 hónapos korukra cserélnek a felnőtt példányok teljesen sötét színezetére.
Bármennyire is aranyosak, ne próbáljuk meg hozzájuk nyúlni! Ahol ők vannak, jó eséllyel a közelben van az anyjuk is, aki bármire hajlandó, hogy megóvja az utódait!
Ha csak a távolból halljuk a motoszkálást, elég, ha valami zajt csapunk, tapsolunk, énekelünk, ezzel elejét vehetjük a közeli találkozásnak. Ők is elkerülik a konfliktust, ha lehet.
Ha szemtől-szemben találkozunk egy vaddisznóval, már nehezebb ügy. Kerüljük a szemkontaktust és a hirtelen mozdulatokat! Ha felbőszítünk egy vadkant vagy egy kocát, súlyos sérüléseket tudnak okozni! Megpróbálni elfutni nem érdemes, ugyanis rövidtávon igen jó futók, akár 45 km/h sebesség elérésére is képesek. Ha van fa a közelben, amire felmászhatunk, az is segíthet, de csak akkor, ha stabil, ugyanis a türelmes jószág képes megvárni, hogy lepottyanjunk és elégtételt vegyen. Így jobb a csendes, megadó, lassú hátrálás.
Ha ránk támadna, sok esélyünk már nincs, magzatpózban a földön fekve, az arcunkat védve talán megúszhatjuk kisebb sérüléssel, ha nincs nálunk vadriasztó. A legjobb megoldás mégis az, ha nem háborgatjuk!
