A magyar állatvédelmi törvényről, vagyis az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvényről, ma már nehéz lenne azt mondani, hogy túl enyhe. Az elmúlt években több szigorítás is jött, keményebb lett a hangnem, és egyre többször hallani, hogy az állatvédelem kiemelt ügy. Papíron ez jól mutat. Könnyű lenne azt hinni, hogy aki állatot kínoz, felelőtlenül tart állatot, vagy szaporításból akar gyorsan pénzt csinálni, annak most már tényleg nincs menekvés.
Sokan mégis azt mondják, hogy a valóság nem ennyire megnyugtató. A vita ma már nem arról szól, hogy van-e törvény, hanem arról, hogy működik-e rendesen. Mert hiába szigorú egy szabály, ha közben a bejelentések elakadnak, a hatóságok túlterheltek, az ügyek lassan haladnak, és a végén sokszor az marad az emberben: rendben, de ki segített végül az állaton?
Nem a törvény szövegével van a legnagyobb baj
Az egyik leggyakoribb kritika az, hogy nem feltétlenül maga a törvény gyenge, hanem az, ahogy a gyakorlatban működik. Egyszerűbben: hiába szigorú egy szabály, ha nincs elég ember, idő, pénz és kapacitás ahhoz, hogy abból valódi intézkedés legyen.
A hétköznapokban ez úgy néz ki, hogy sok múlik azon, kihez kerül egy ügy. Komolyan veszik-e a bejelentést? Gyorsan kimennek-e a helyszínre? Elég egyértelmű-e, amit bizonyítani kell? Elindul-e időben az eljárás? Ugyanaz a törvény egyik esetben működhet, a másikban meg alig történik valami. Pont ez az, ami miatt sokan kiszámíthatatlannak érzik a rendszert.
Papíron ott a szigor. A valóságban viszont sokszor az a kérdés, hogy abból lesz-e tényleg gyors segítség, vagy az ügy szépen belesüpped a lassú, ide-oda tologatott magyar ügyintézésbe.
Az állat érdeke sokszor nem kap elég erős képviseletet
Ez az egyik legfontosabb kritika. Egy állatkínzásos vagy súlyos állattartási ügyben az állat nyilván nem tud megszólalni. Az állatvédők szerint pedig sokszor nincs is elég erős szereplő, aki következetesen végigvigye az állat érdekét.
Ezért érzik sokan úgy, hogy hiába jelentenek egy súlyos esetet, hiába készítenek fotókat, videókat, hiába próbálnak utánajárni a dolognak, a folyamatba már alig látnak bele. Innen jön a tehetetlenség is: valaki látja, hogy baj van, mégsem tudja igazán végigkövetni, mi történik az állattal, és lesz-e valódi segítség.
Túl sok a szereplő, túl könnyű egymásra mutogatni
A mostani rendszer elég részletes, de ettől még nem feltétlenül egyszerű. Az állatvédelmi ügyekben több szereplő is megjelenik, és ebből könnyen lesz lassúság, félreértés vagy egymásra mutogatás.
A gazdi ebből általában annyit lát, hogy valami nincs rendben, de nem mindig egyértelmű, kihez kell fordulni, ki dönt, és ki az, aki tényleg ki is megy, megnézi a helyzetet, majd lép valamit. A papírforma lehet részletes, de ha közben senki nem reagál gyorsan, az egész rendszer nehézkesnek tűnik.
Ez főleg akkor bosszantó, amikor egy állat láthatóan rossz körülmények között van, vagy azonnali segítség kellene. Ilyenkor az embereket nem az érdekli, hány paragrafus van a törvényben, hanem az, hogy lesz-e végre valaki, aki tényleg intézkedik.
Több a büntetés, mint a megelőzés
A szigorítás mindig jól hangzik. Könnyű vele egyetérteni, mert ki ne szeretné, hogy az állatkínzókat keményebben büntessék?
A kritika nem is az, hogy ne kellene szigor. Inkább az, hogy a rendszer sokszor csak akkor mozdul nagyobbat, amikor a baj már megtörtént. Amikor az állat már szenvedett. Amikor már botrány lett az ügyből. Amikor már mindenki felháborodott.
Sokan azt mondják, sokkal több figyelem kellene a megelőzésre is. Több oktatás, több szemléletformálás, több segítség a felelős állattartáshoz, több helyi program, világosabb tájékoztatás arról, mi az elfogadható minimum. Ezek nem olyan látványos dolgok, mint egy újabb szigorítás, de lehet, hogy hosszabb távon többet számítanának.
Vagyis attól, hogy keményebben büntetjük azt, aki már bajt okozott, még nem biztos, hogy kevesebb lesz maga a baj.
A szaporítók és az online állatkereskedelem körül még mindig sok a kérdés
Kevés dolog bosszantja annyira a gazdikat, mint a szaporítók világa. Nem véletlenül. Itt az állat sokszor már a legelején árucikké válik, és a cuki képek mögött nagyon csúnya valóság állhat.
Bár ezen a területen is voltak szigorítások, a kritika nem tűnt el. Sokak szerint az online hirdetések, a nehezen követhető eladási láncok és a trükköző szaporítói körök miatt még mindig maradnak kiskapuk. Vagyis lehet egy szabály szigorú, ha közben a gyakorlatban nehéz elkapni azokat, akik ügyesen kijátsszák.
Ez azért különösen fontos, mert itt a probléma sokszor jóval korábban kezdődik, mint amikor már menteni kell egy állatot. Ott kezdődik, ahol valaki üzletet csinál abból, hogy minél több állatot minél gyorsabban pénzzé tegyen.
A szigor nem ugyanaz, mint a jól működő rendszer
Talán ez az egész vita lényege. Attól, hogy egy törvény részletesebb, keményebb és szigorúbb, még nem lesz automatikusan gyorsabb, átláthatóbb vagy igazságosabb a rendszer.
Sőt, néha pont az történik, hogy a papíron egyre több a szabály, a hétköznapokban viszont maradnak a régi problémák. A gazdikat nem az érdekli, milyen szépen van megfogalmazva egy jogszabály, hanem az, hogy működik-e akkor, amikor tényleg baj van. Ha az állat közben tovább szenved, akkor a rendszer hitelessége sérül, akármilyen szigorúan is hangzik a törvény.
Ezért kérdezik sokan: rendben, szigorúbb lett a szabályozás, de akkor miért érzik még mindig ennyien úgy, hogy túl sok ügy csúszik át a rostán?
Miért fontos ez a gazdiknak?
Ez a vita nem csak jogászoknak érdekes. Nagyon is hétköznapi kérdés. Akkor is, ha valaki bejelentene egy rossz körülmények között tartott kutyát. Akkor is, ha valaki segítséget kérne egy bajban lévő macska miatt. Akkor is, ha egy nyilvánvaló ügy után sem történik megnyugtató lezárás.
A gazdik ezért érzékenyek erre a témára. Nekik az állatvédelem nem jól hangzó szólam, hanem napi valóság. Aki állattal él együtt, pontosan tudja, hogy a felelős tartás időt, pénzt, figyelmet és következetességet igényel. És ha azt látja, hogy a rendszer még azokkal szemben sem mindig elég hatékony, akik ennek a minimumát sem hozzák, teljesen érthető, ha dühös lesz.
Nem az a kérdés, hogy szigorú-e a törvény, hanem az, hogy elég-e
A mostani magyar állatvédelmi törvényre nem az a legpontosabb kritika, hogy gyenge. Inkább az, hogy önmagában kevés. Erős mondatok már vannak benne. A nagy kérdés az, hogy van-e mögötte elég gyors, következetes, jól működő és megfelelően támogatott állami rendszer.
Mert ha nincs, akkor marad a jól ismert helyzet: a szabály papíron kemény, a valóságban pedig túl sok ügy csúszik át a réseken. Ennek a legnagyobb vesztese pedig nem egy hivatal vagy egy jogi vita lesz, hanem maga az állat, amelyik nem kap segítséget időben.
