A kutyák orra már évszázadok óta az ember egyik legjobb segítőtársa. De mi történik, ha ezt a kivételes érzékszervet mesterséges intelligencia is támogatja? Egy amerikai kutatás olyan izgalmas kísérleteken dolgozik, ahol az AI nem helyettesíti a kutyákat, hanem szuperasszisztensként egészíti ki őket. Lehet, hogy így néz ki a jövő katasztrófamentése?
Egy orr, amit semmilyen kütyü nem tud lekörözni
A kutyák szaglása elképesztően fejlett: egyes becslések szerint akár tízezerszer érzékenyebb is lehet az emberénél. Nem véletlen, hogy régóta segítenek eltűnt emberek felkutatásában vagy romok között való keresésben. A mesterséges intelligencia célja nem az, hogy kiváltsa ezt a szuperképességet, hanem hogy még hatékonyabbá tegye a kutyák munkáját.
Láthatatlan nyomok, amelyeket csak az algoritmus vesz észre
A kutatás középpontjában egy olyan szenzorrendszer áll, amelyet a kutyákra szerelnek fel. Ez a szerkezet adatokat gyűjt a mozgásukról, testhőmérsékletükről és arról, hogy milyen szagokat érzékelnek a fejük körül. Az AI ezeket az információkat elemzi, és olyan apró jeleket is észrevesz, amelyeket sem a kutya, sem az emberi szem nem tudna azonosítani. Ha valami szokatlan történik, azonnal jelezhet a kezelőnek, vagy segíthet értelmezni a kutya reakcióit.
AI és kutya – szőrös társak a mentésben
Ez a technológia nem elveszi, hanem megerősíti a kutyák szerepét. Segít pontosan rögzíteni az észrevételeiket, visszajelzéseket ad, és növeli a keresések hatékonyságát. Az AI gyakorlatilag fordítóként működik a kutya és az ember között, lehetővé téve, hogy jobban megértsük, mire reagál az állat.
Jövőkép: okosabb, gyorsabb, hatékonyabb mentőkutyák
A jövőben ez a technológia még többre lehet képes: akár a kutya hangjait, testbeszédét is képes lesz elemezni, és még pontosabb információkat nyújthat a kezelőknek. Így a kutya nemcsak érez, keres és segít, hanem mindezt gyorsabban, megbízhatóbban és precízebben teszi majd.
A kutatás eredeti publikációja:
Gregory Berns et al. (2024): Using machine learning to interpret search dog behavior. Frontiers in Veterinary Science. DOI: 10.3389/fvets.2024.1304768
