in

Az ejtőernyőző hódok valóban léteztek!

Nem egy rajzfilmben, hanem a valóságban.




Elég abszurdnak tűnik, mégis hatékony megoldást jelentett a világháború utáni Amerikának a hódok ejtőernyőztetése. Amíg egyes államokban rengeteg hód élt, más helyeken egyáltalán nem voltak fellelhetőek, ami befolyással bírt a talajminőségre és a csapadékelosztásra. 1941-ben öt hód stabilizálta a vízellátást Idahóban, így adta magát, hogy máshol is az ő segítségüket vetik be. Az utaztatásuk azonban macerás és költséges volt, nem volt anyagi keret rá, ráadásul a hosszú út alatt a teherautóban sok hód pusztult el, ezért más megoldást kellett találni.

Elmo Hetert bízták meg a feladattal, aki amolyan hódspecialista volt akkoriban, és hamar ötlete is támadt: a háború után maradt ejtőernyőket akarta felhasználni. Bár jól hangzott, azonban a kivitelezés okozott némi fejtörést. A hódokra közvetlenül nem erősíthették, hiszen nem húznák meg a zsinórt, a sima ládából pedig nem tudnának kijutni. Felmerült a fűzből készült láda gondolata, amiből ki tudják rágni magukat, de nem volt rá garancia, hogy azt nem tennék meg idő előtt, mondjuk a repülőn. A végső megoldás egy speciális fadoboz lett, amit nem tudnak kirágni az állatok, viszont földetéréskor kinyílik. Először próbabábukkal tesztelték, majd a sikeres kísérletek után egy idősebb hóddal próbálták ki.

Több alkalommal is ejtőernyőzött a rágcsáló, ő volt Geronimo. A módszer bevált, így jöhettek a többiek is, de jutalmul elsőként ő utazhatott a Chamberlain-medencébe három nőstény társaságában. Őket még sok másik állat is követte, akik közül egyetlen hód pusztult el. Saját kolóniát hoztak létre az érintetlen földön saját maguk és az emberek örömére.

A nyitókép csak illusztráció!

Forrás: Time

Így történik a lovak elbírálása: küllem és mozgás alapján

Mi a különbség a barna és a fehér tojások között?