Nehéz szívvel kell búcsút vennünk Deménytől, az ország talán legismertebb vizslájától, aki 14 éven át hűséges társa, pajtása és inspirációja volt mindazoknak, akik követték kalandjait. Gazdája, Magos Judit fájdalmas döntése nyomán engedte őt az örök vadászmezőkre, amikor idős korából fakadó egészségi állapota már nem engedte, hogy tovább élvezze a mindennapokat.
Demény története 14 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Magos Judit a gyepmesteri telepről örökbe fogadta őt. Ekkor indult útjára a “Demény, a kötsög” nevű blog és Facebook-oldal, ahol a pimasz, de szerethető vizsla mindennapjait ismerhettük meg. Humoros és őszinte bejegyzései hamar népszerűvé váltak, több mint 80 ezer követőt gyűjtve az évek során.
Demény nem csupán szórakoztatott, hanem fontos társadalmi ügyekre is felhívta a figyelmet. Gazdája révén aktívan részt vett állatvédelmi és örökbefogadási kampányokban, hiszen saját története is példaértékű volt. Nevéhez több könyv és egy társasjáték is kapcsolódik, amelyekkel edukációs célokat is szolgáltak.
Judit búcsúzó szavai talán a legjobban kifejezik, mit jelentett Demény az országnak:
“Ma egy korszak véget ér, és nem tudom, kivé válok, vagy hogyan fogok élni nélküle, de szeretném, ha ez a nap még az ő napja lenne. Demény nem csupán az én kutyám, de az ország vizslája, népvezér, Aranykönyv-díjas bestselleríró és az első magyarországi celEB.”
Demény emléke örökre velünk marad, hiszen személyisége és története sokunk szívébe belopta magát. Búcsúzunk tőle, de a nevetés, a szeretet és az általa közvetített üzenetek tovább élnek bennünk.