Rendhagyó rejtekhely.

Loptam egy lovat, de hova rejtsem? – ezzel a nagy kérdéssel találta szembe magát a 19 éves tolvaj.

Valamiért úgy gondolta, hogy a lakóház 3. emeleti lakása jó rejtekhely lesz az állat számára.

A Lengyelországban, Wejherowoban történt eset során a rendőrök kaptak egy fura hívást, miszerint egy férfi megpróbál egy lovat a felsőbb emeletre vezetni. A rend őrei először azt hitték, hogy tréfál a bejelentő, de a vonal másik végén komolyan beszéltek. Kiderült, hogy valóban egy felnőtt állatot cibálnak felfelé a lépcsőházban, úgyhogy a lakók jobbnak látták hívni a hatóságokat.

A helyszínre érkező kollégákat megdöbbenésükre tényleg egy ló fogadta és egy, a szomszédokkal veszekedő fiatalember, aki azért kel ki magából, mert megpróbálták a tervét megakadályozni. A nyomozók pedig szép lassan összeállították a mozaikdarabkákat, kiderült, hogy a fiú egy ellopott állatot próbált meg elrejteni, jó ötletnek tartotta azt a kétszobás apartmanba eldugni.

Valamiért nem gondolt bele abba, hogy milyen gyanús lesz egy négylábú sörényest felvonszolni a harmadikra és az sem világos, hogy miként akarta az állatot etetni, itatni, mozgatni egy társasház egyik szobájában.

A tettén most mindenesetre lesz ideje elgondolkodni, tekintve, hogy a tolvaj 3 hónaptól 5 évig tartó szabadságvesztéssel sújtható.A tisztek a ló árát kb. 1,3 millió Ft-ra becsülték. Szerencsére a pacit sikerült épségben és biztonságban visszajuttatni a tulajdonosához.

Forrás: www.odditycentral.com

A kiemelt kép illusztráció.