A híres Rockefeller Center idén egy 23 méter magas norvég lucfenyőt állít az ünnepek idejére.

A tizenkilenc toronyházból álló épületegyüttes előtt minden évben felállított fa fényeit mindig New York polgármestere gyújtja meg, amit még az egyik tévécsatorna élőben is közvetít, így ez náluk amolyan népünnepély. De mire erre kerülne a sor, sok előkészület és munka előzi meg.

Egy ilyen hatalmas fa szállítása nem egyszerű feladat, számos munkás dolgozik rajta, hogy célt érjen. Idén három napot utazott a fenyő, aminek egy kis lakója is volt, mint utóbb kiderült.

Az egyik munkás talált rá a kissé durcás bagolyra, aki valószínűleg békésen szunyókált, amikor becsomagolták a hatalmas fát.

Három napon át utazott étlen-szomjan, de szerencsére még időben megtalálták. Első pillantásra azt hitték, hogy fiókáról van szó, de mivel a baglyok tavasszal kelnek ki a tojásból, így hamar kiderült, ő egy felnőtt fűrészbagoly. Azonnal értesítettek egy mentőszervezetet, ahonnan a madár segítségére is siettek. A bagoly az újabb utazástól csak még morcosabb lett, de ez nem róható fel neki.

Az útja szerencsés véget ért, jó kezekbe került, ahol gondját viselik és szabadon engedik, ha már megvizsgálta állatorvos és visszanyerte az erejét. Addig Rockefellerként élvezi a szerető gondoskodást.

Sokan aggódtak érte a nagy költözés miatt, de nem kell őt félteni, ugyanis a a fűrészbagoly egész évben vándorol az országban és mindig új családot alapít. Nem egy helyhez kötött, monogám típus, így lehet, hogy még örül is a nagy kalandnak.

Forrás: BoredPanda