in

Emu futkározott Csepelen

A madárnak és az őt befogni próbáló embereknek is kihívást jelentett a helyzet.




A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. július 22-én 11 óra körül érkezett a bejelentés, miszerint a csepeli II. Rákóczi Ferenc úton egy emu szaladgál. Nem hétköznapi látványt nyújtott az eset:

A kiérkező rendőrök az állatvédőket is értesítették, majd velük és egy civil férfivel közösen sikerült végül befogniuk a madarat.

Valóban nehéz feladat lehetett, hiszen a világ második legnagyobb madara nem csak hogy nagyon gyorsan fut, rettentő kitartó is. Hatalmas távolságokat képes megtenni fáradhatatlanul. Alapvetően barátságos és szelíd, viszont nagyon félénk. Idegenek elől könnyen menekülőre foghatja, még akkor is, ha egyébként kézhez szokott. Ez különösen azért gond, mert azon túl, hogy a közúti forgalomban menekülő állat rendkívül balesetveszélyes, stresszhelyzetben önmagára is veszélyt jelent. Az emuk számára a sokk végzetes is lehet, így üldözésével és befogásával nagyon óvatosan kell bánni.

Ez az emu úgy tűnt, szerencsésen megúszta a kalandot, az állatvédők elszállították és megkeresték a gazdáját.

A nyitókép csak illusztráció!

Forrás: Rendőrség

Egy nő művészi szintre emelte a lovak nyírását

Csodálatos ajándék a vadnyugatot idéző csirkefarm