A kutyák ügyességét, gyorsaságát és a gazdáikkal való összhangot teszi próbára a flyball.

Két csapat, csapatonként négy-négy kutyával áll rajthoz. Az ebeknek egy egyenes vonalú pályán egymástól 3 méterre felállított, 3 vagy 4 akadályon kell átugraniuk, hogy a pálya végén elérjenek egy labdakilövő szerkezetet. Ezt elindítják a mancsukkal, majd a kirepülő labdát elkapva visszafelé is át kell ugraniuk az akadályokat. Fontos, hogy minél hamarabb visszaérkezzenek a kiindulópontra, ahol váltásban indulhat a következő kutyus.

Az a csapat győz, amelyiknek sikerül gyorsabban teljesítenie a feladatot. A hibázó állatnak újra kell futnia (ha mondjuk leveri vagy kikerüli az akadályt). Az akadályokat a csapat legkisebb méretű ebének marmagasságához igazítják (minimum 20 centiméter, maximum 40 centiméter).

A nagyobb mozgásigényű, labdázni szerető kutyusok imádják ezt a versenyszámot, csapatsportként remek közösségépítő ereje van. Hazánkban is szerepelt különböző kutyás rendezvényeken, de külföldön sokkal inkább elterjedt. Pedig érdemes foglalkozni vele, akár otthoni körülmények között is, bevonva a kutyás ismerőseinket, hiszen az állatok is nagyon élvezik!