A hobbiló fajtájának megválasztásakor elsődleges szempont, hogy mire is akarjuk használni a lovat, és ki lesz az, aki használni fogja.

Mások a szempontok egy gyereklóval szemben, mások egy 90 kg-os férfinek szánt hátaslóval, vagy egy 45 kg-os hölgy lovával szemben, és persze szempont az is, hogy lovagolni vagy fogatolni akarjuk-e, esetleg mindkettőt felváltva.

Általánosan elmondható, hogy hazai, hagyományos fajtáink között szinte bármely célra használható, megfelelő lovat lehet találni, nyugodtan maradhatunk tehát a hazainál ezen a téren.

Természetesen, ha valaki mindenképpen valami idegenre vágyik, éppen annak ritkasága, egyedisége, szokatlansága vonzza, beszerezhetők külföldi fajták is import útján, vagy egy részük hazai tenyészetekből is.

Hagyományos magyar fajtáink

Kisbéri-félvér

Elsősorban hátaslónak való, nemes, elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű, többnyire élénk vérmérsékletű, de könnyen kezelhető fajta. Könnyű fogatos használatra, gyors fogatokba kiválóan alkalmas. Színe leggyakrabban sárga, de sok pej, szürke, fekete egyed is van köztük. A tarka szín a fajtában nem fordul elő. Legjobb egyedei a military, a díjugratás, a díjlovaglás vagy a fogathajtás szakágban a nemzetközi mezőnyben is képesek versenyezni.




Furioso-North Star

A fajta alkalmas hátas és fogatos használatra is. Tömeges, rámás, erőteljes szervezetű félvér fajta, kiváló csontozattal, nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszerrel. Színe pej, sötétpej, fekete. Találunk köztük tehetséges díj- és ugrólovakat, fogatlovakat, és az utóbbi időben kiegyensúlyozott idegrendszere, megbízhatósága és jó alapjármódjai miatt a voltige sportban használják előszeretettel.

Gidrán

A Furioso-North Starhoz hasonlóan szintén Mezőhegyesen kialakult lófajta. Érdekessége, hogy színe kizárólag sárga lehet. Elsősorban katonai hátaslónak tenyésztették ki. A fajta legjobb egyedei az elmúlt években a military szakágban versenyeznek eredményesen, nemzetközi szintig is eljutva. Hobbilóként is elsősorban hátas használatra ajánlott.

Nóniusz

A harmadik mezőhegyesi fajta. Ugyanazon alapokon nyugszik, mint a másik két mezőhegyesi fajta, de a fajtán belüli szelekció során a nehezebb, hámos típusú egyedeket helyezték előtérbe. Kifejezetten nagy rámájú, tömeges kocsiló, színe pej, sötétpej vagy fekete, általában kevés jeggyel. Kissé nehezebb, félkos fej jellemzi, erős, izmos, középmagasan vagy magasan illesztett nyakkal, mely barokkos külsőt kölcsönöz neki (spanyol nápolyi jelleg). Mellkasa mély és dongás. Fara izmos. Természetesen hobbi használata fogatlóként a kézenfekvő, de akadnak hátaslónak is alkalmas egyedei.

Lipicai

Legrégebbi, több mint 400 éves fajtánk. Jellemzője a közepes méret, félkos fej, magasan illesztett, ívelt, izmos nyak, kissé elmosódott mar, erős far, kissé meredek lábszerkezet, kifejezetten akciós, nagyon tetszetős mozgás. Elsősorban fogatló, ma a magyar fogatsport legeredményesebb fajtája. Ezzel együtt a Bécsi Spanyol Iskolában lipicai lovakkal mutatják be magas-iskolás gyakorlataikat a lovagló mesterek – tehát hátas használatra is alkalmas a fajta, pontosabban annak bizonyos területeire.

Shagya-arab

Bábolnán kitenyésztett arab fajta, hivatalosan önálló fajtának 1978-ban ismerték el. Magán hordozza az arab ló nemességét, szépségét, keménységét, acélosságát, rendelkezik annak intelligenciájával, de annál valamivel nagyobb, tömegesebb, rámásabb, ezért jobban alkalmas hátaslónak, vagy éppen könnyű fogatlónak (hintó). Ha a méret nem elsődleges szempont, akkor a shagya-arab ideális hobbiló. Szépsége, intelligenciája, kezelhetősége, keménysége teszi azzá.

Hucul

Az elmúlt években ismét terjed ez az igénytelen, kemény, szívós kisló fajta. Valamikor a Monarchia hegyvidéki területeinek málhás lova volt, de e mellett természetesen alkalmazták fogatos és hátas munkára is. Jó használati tulajdonságai alkalmassá teszik, hogy gyerekek ideális hobbilova legyen.

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)