Háziállatunk az évek során a szívünkhöz nő, családtaggá válik.
Ezért is érzünk olyan mérhetetlen fájdalmat, amikor elpusztul. Sokan jegyzik meg nekünk ilyenkor, hogy “csak egy kutya/macska volt”, de ez nem segít, sőt! Egy négylábú társ elvesztésének traumája valós, feldolgozásához idő kell. A gyász folyamatán végig kell mennünk ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Függetlenül attól, hogy a kora, valamilyen betegség vagy egy tragikus baleset miatt veszítjük el, a gyötrelem feltehetően megjelenik. Fájó érzelmek egész skáláját járhatjuk be egy ilyen nehéz helyzetben. Szakaszosan a következők jelenhetnek meg:
Tagadás
Amikor bekövetkezik, el sem hisszük, hogy megtörtént. Feltehetően sokkos állapotban vagyunk a történtek miatt, és nem akarjuk tudomásul venni, hogy ez nem csak egy rossz álom.
Harag
Szembesülve a valósággal feltámad bennünk a harag. Akkor is, ha már idős vagy beteg volt, vagy tragikus hirtelenséggel pusztult el a kedvencünk, dühöt érzünk. Haragszunk az időre, a kórra, más állatokra, a világra, vagy akár saját magunkra.
Alkudozás
Amikor már csillapodik a harag, megjelenik az alkudozás. Mit meg nem adnánk érte, ha meg nem történtté tudnánk tenni, csak még egy kicsit vele lehetnénk.
Depresszió
Hamar rájövünk, hogy az alkudozás sehová sem vezet, mert nem lehet visszacsinálni, ekkor zuhanunk depresszióba. Magunkba fordulunk, szomorúak, lehangoltak leszünk a kisállat hiányától.
Elfogadás
Ha sikerül túljutnunk a depressziós fázison, akkor beletörődünk abba, hogy ez elkerülhetetlen, senki sem él örökké. Elfogadjuk, hogy már nincs velünk. Előbb-utóbb eljön a pillanat, hogy mosollyal tudunk visszagondolni rá és az együtt töltött időre, bár örökre űrt hagy maga után.
