Kedvencként etették.
Napjainkban az ember legtöbbször kutyát vagy macskát választ négylábú társként, de nem volt ez mindig így a történelem során. Egy 1500 éves temetkezési hely az argentínai Patagóniában nem várt titkokat tárt fel: az elhantoltakkal együtt eltemetve találtak rá hű társukra, a rókára. Felmerül a kérdés, hogy vajon milyen kapcsolatot ápolhatott egymással ember és rókája?
A régészeti feltárások még 1991-ben kezdődtek és egy vadászó-gyűjtögető közösség legalább 24 tagjának maradványaira bukkantak már. Nemrég a kutatók meglepő eredményeket publikáltak.
Egyes csontvázak mellett bundás állat maradványaira leltek, amelynek mibenléte is kérdéses volt. Először úgy vélték, hogy egy ismeretlen kutyával van dolguk, vagy egy szürke rókával. Végül sikerült a Dusicyon avus fajt azonosítani, ez egy mára már kihalt rókafaj, amely 500 évvel ezelőtt még Dél-Amerikában kóborolt.
A rókacsontok mélyre hatoló genetikai, morfológiai és izotópos analízise során nem csak a rókáról tudtak meg többet, de az emberhez fűződő kapcsolatáról is. A szén és nitrogén izotóp analízis bebizonyította, hogy az állat szinte emberi étrenden élt, és sokkal több zöldet és kevesebb húst evett, mint egy vad róka általában.
Ez arra utalt, hogy szisztematikusan etethették, vagyis értékes egyednek számított, mint egy társaság vagy házikedvenc szerepet tölthetett be a holocén időszakban.
A rókacsontok szénizotópos vizsgálata alapján az állatot nagyjából ugyanakkor temették el, amikor a mellette nyugvó embert. Noha nem ismert a pontos háttér, a gyűjtögető-vadászó közösség értékes tagja lehetett, az emberrel való szoros köteléke lehetett az elsődleges oka a nyughelyének, talán a gazdája halála után került a sírba.
A szakemberek úgy vélik, hogy a rókák kihalása összefüggésben lehet a klímaváltozással és az emberi hatással egyaránt, ami szembemegy azzal a vélekedéssel, hogy azután tűnt el a faj, hogy a kutyával szaporodott.
Forrás: mymodernmet.com
A kiemelt kép illusztráció.
