A sörény esetében szóba jön annak befonása, nyírása vagy szabadon hagyása.
Ez ízlés dolga, de vannak azért alapvető esztétikai szempontok. A szépen befont sörény dísze lehet egy lónak, kiemelheti a nyak szép ívét (ha van), de ha nem jól sikerül, akkor el is csúfíthatja a nyakat.
A természetesen szép, dús sörény mindig szép látványt nyújt, ha egyenletes, és szépen ápoltan, természet adta módon díszíti a lovat.
A sörény kopaszra nyírása indokolt lehet sportlovaknál, hogy munka közben ne zavarja a lovast, vagy abban az esetben, ha a ló mondjuk a karámon kidugdosva a fejét a sörény egy részét mindig eldörzsöli. Ez csúnya, akkor inkább egy kiállítás vagy szemle előtt kopaszra kell nyírni.
Talán a legkevésbé szép a növésben lévő sörény, ami néhány centiméter, és az ég felé meredezik, esetleg a teteje éppen kezd visszakonyulni. Ilyen “tarajos sül” frizurával nem ajánlatos kiállításon megjelenni egy lóval.
Szemléken szoktak azzal próbálkozni, hogy a ló sörényét lenyírják, de a nyak közepe felé haladva néhány centiméternyit fokozatosan meghagynak, majd a mar felé ismét fokozatosan kopasz a nyakél, ezáltal próbálva olyan hatást kelteni, mintha szépen ívelt nyaka lenne a lónak.
Ezt a trükköt a sötét lónál 50-100 méter távolságból a felületes szemlélő “beveszi”, de a bíráló bizottság nem, és a nyak megítélésénél az így nyírott sörény semmiképpen sem jelent plusz pontokat.
Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)
