15 olyan sors, amely szerencsés fordulatot vett.

Megrázó előtte és megható utána képeken több mint egy tucatnyi valaha rossz sorsot megélt cica. Szerencsére rengeteg sorstársuk talál segítő kezekre és szerető gondoskodásra, azonban annál is többen még csak várják megmentőiket.

Következzen most 15 példa arra, hogy a bajba jutott, reménytelen állatok micsoda átalakuláson mennek keresztül, ha megfelelő törődésben és odafigyelésben részesülnek:

Tűzből menekített apróság, aki ma már köszöni, jól van.

Fotó: justinfiresurvivor

Egy doboznyi kiscica közül csupán ő maradt életben. Azonban annak ellenére, hogy megtalálásakor úgy tűnt, teljesen elveszítette a látását, később végül makkegészséges lett.

Fotó: imgur

A Nyuszi névre hallgató kandúrkát megtalálását megelőzően áramütés érte.

Fotó: queenmab89

Melegedni próbált, ezért egy autó motorterében keresett menedéket – pechjére, hiszen amikor az autó továbbhajtott, Mr. Keksz kis híján bennégett.

Fotó: mrbiscuitskitty

Senki sem hinné a bájos kiscicáról, hogy alig egy hónappal ezelőtt félholtan feküdt az utcán.

Fotó: dadatina

A fekete csöppséget az árokban találták. Mára pedig már határozottan ő a ház ura.

Fotó: biodigital

A különlegesen szép cicusoknak is jut időnként rossz sors.

Őt hat évvel ezelőtt találták elhanyagoltan, a testén sebekkel, elhanyagolt, csapzott bundával. Mostanra szebb és egészségesebb, mint valaha.

Fotó: what__year_is__this

A kis hófehér cicust bőrig ázva találták az esőben.

Fotó: kittyarmy.com

Nyoma sincs az egykori hányattatott sorsnak. Legalábbis kívülről.

Ő Stuart Little, kisegér. Legalábbis megmentői így nevezték el az egykor aprócska és alultáplált cicust.

Fotó: sup_moniker

A két fotó között egyetlen év telt el. A csapzott, lesoványodott cicusból gyönyörű, csillogó szemű társ lett.

Fotó: imgur

Az egyébként tündéri szőrpamacs szemét fertőzés támadta meg.

Fotó: imgur

Egy csatornánál keresett menedéket ez a szépséges cicus.

Fotó: imgur

Az út közepén, sérülten találtak rá, meglehetősen rossz állapotban volt. Mára ennek nyoma sincs.

Fotó: marycupcakes

Forrás: www.boredpanda.com