in

Óriási vitát váltott ki a cicák között egy mutatós kiságy

Bizonyára nagyon kényelmes is, ezért érdemes volt érte állandóan harcolni.




A gazdi, Ryoko Komine nem is gondolta, hogy ennyire nagy sikert arat három macskájánál az IKEA-ban vásárolt aprócska babaágy. Miután megkapták, a négy cicából három azonnal beleszeretett az új fekhelyekbe, aminek az lett az eredménye, hogy Duke, Coco és Mini folyamatosan összekaptak miatta. (A negyedik cica, Hógolyó, kizárólag a gazdik ágyát hajlandó használni, így ő nem szállt versenybe a cicaágyakért.)

Minden nap drámaivá vált, mert nem tudtak kiegyezni rajta, hogy ki feküdjön a puha ágyikóba. A tarthatatlan állapotot úgy orvosolta Ryoko, hogy vásárolt még két fekhelyet a cicáknak. Így már mindegyikőjüknek jutott egy belőle. Ezeket össze is tolta, azt gondolta, milyen aranyosak lennének egy hatalmas ágyacskában hárman. Ez az ötlet sem vált be, a veszekedés folytatódott.

Végül a falra szerelt megoldás mellett döntött, így közel egymáshoz, de mégis külön pihenhetnek a macskák. Ez a megoldás bevált,  így újra béke honol otthon.

Forrás: The Dodo

Így várják a kutyusok, hogy megjavítsák a kedvenc játékukat

Dudálással sürgeti a gazdáját egy boxer