Kutyakocsi? Komolyan?
Ha valaki tíz éve azt mondja, hogy egyszer még babakocsiban fogjuk tologatni a kutyákat, talán jót nevetünk rajta. Aztán tessék, ma már teljesen hétköznapi látvány, hogy egy öltönyös úr vagy egy nyugdíjas néni komoly arccal, elegáns kutyababakocsiban gurítja a kedvencét a parkban. Sőt, van, ahol már több ilyen kocsi van a sétányon, mint gyerek!
Mégis, kinek és miért?
Először is: nem, nem (csak) azoknak találták ki, akik szerint a kutya nem állat, hanem „gyerek”. Ezek a babakocsik sok esetben igenis praktikusak – például idős, beteg vagy műtét után lábadozó kutyáknak, akik már nem tudják végigsétálni a régi távokat. Vagy ha egy pici testű, könnyen fázós fajtád van, mint például a csivava, pomerániai törpespicc vagy máltai selyemkutya, akkor télen-nyáron jobb, ha nem kell a forró vagy jeges járdán battyognia.
Jól jöhet kutyakiállításokon, forgalmas rendezvényeken, állatorvosi váróban vagy hosszabb utazások során is. A kerekes luxusbölcső révén elkerülhető a tömeg, az idegen kutyák vagy épp a sáros, kavicsos terep.
És mikor nem praktikus?
Nos, ha van egy labradorod vagy egy örökmozgó vizslád, aki órákon át rohangálna, akkor ő valószínűleg kikérné magának, hogy gurigáztasd. A nagytestű, energikus kutyákat nem a passzív közlekedésre találták ki – ők élvezik, ha szimatolhatnak, szaladgálhatnak, pancsolhatnak. És őszintén: ki bírna eltolni egy 35 kilós ebet kerekeken?
Nevetünk, de irigykedünk is egy kicsit
Igen, van valami mókás abban, ahogy egy fülét lógató yorkie tesped a napellenző alatt, miközben a gazdi izzadva tolja felfelé a lejtőn. De közben mégis megdobban a szív: lám, valaki ennyire szereti a kutyáját. És a kutya? Hát persze, hogy boldog – ő nem filozofál, csak élvezi, hogy kint lehet, még ha kicsit „királynői hintóban” is.
Szóval bár elsőre meghökkentőnek tűnhet a kutyababakocsi, ha jó okkal használják, nagyon is hasznos lehet. És valljuk be: sokan közülünk titokban már keresgélünk is egyet online.
