Hogyan vigyáznak a vakvezető kutyákra a hőségben? A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kiképzői, önkéntes kölyöknevelői és a látássérült gazdik hasonló válaszokat adtak, de mindegyik „feladatkörben” van egyedi szempont.

Általánosan igaz az alapítvány minden kutya-korosztályára – vagyis a kölyökökre, idősebb vakvezető tanulókra és a gazdáik mellett munkát végző kutyákra is –, hogy sokat itatják őket a forró napokon. „Mindig van nálunk víz, és előre készülünk, hogy pótolni tudjuk, ha elfogy. Fontos, hogy reggel és este visszük a kutyákat sétálni, gyakorolni, amikor hűvösebb van. Az úsztatást is nagyon fontosnak tartjuk, és természetesen semmilyen esetben nem hagyunk kutyát az autóban” – mondták egybehangzóan az alapítványnál.

A vakvezető kutyákat fokozottan védik látássérült gazdáik (őket nevezik kliensnek), hiszen a munkába járás miatt napközben jobban ki lehetnek téve a felforrósodott útburkolatnak és a nagy melegnek. A látássérült gazdák kiemelték a sok itatást, kutyacipőt, a hűvös lakást, a közösségi közlekedésben rejlő lehetőséget és a fontosnak tartott, de nehezebben megoldható úsztatást.

Kölyöknevelők mondták

A kölyköknél arra is odafigyelünk, hogy a szőrzetük még nem alkalmas arra, hogy kint tartsa a meleget. Rájuk fokozottan vigyázunk emiatt” – mondta Erdélyi Judit, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kölyöknevelési koordinátora.

Nyolchetestől egyéves korukig az alapítvány önkéntes kölyöknevelőinek otthonában élnek a vakvezető tanulók, a boldog kiegyensúlyozott gyerekkor mellett a legfontosabb ebben az időszakban a szocializációjuk és az alap engedelmesség elsajátítása. A nyári melegben az ő napirendjük is megváltozik.

Az egyéves „A” kezdőbetűs alom szintén kora reggel indul az első sétára. Reggel 6-7 óra között már kint vannak, és a program általában így néz ki:

Adriával reggel a házunk előtti parkban játszunk labdával, bottal vagy néha ismerős kutyákkal, illetve a környező árnyas parkokban sétálunk” – mondta Frank Edina kölyöknevelő. Napközben Adriának is a hűsölés a legfontosabb programja, és egy jól beállított ventilátor sokat dob a hangulatán.

Fotó: Adria ventilátornál hűsöl

Este 7-9 óra körül mozgással zárják a napot a vakvezető tanulók. Ilyenkor több idő jut kicsit messzebb elsétálni, hűvösebb erdős részeket keresni, ismerős kutyákkal játszani.

Ilyen Mariscsák István kölyöknevelő és Aszú esti programja: „Amikor kánikula van, reggel nem a futtatóra megyünk, hanem kisétálunk a telekre meg vissza, az mintegy háromnegyed óra. Útközben iszik és a harmatos fűben heverészik egy ideig. Este kimegyünk a hűvös erdőbe és sokszori megállással kirándulunk. Az este az egyébként tényleg este. Legutóbb fél nyolckor indultunk és a kilencórás busszal jöttünk haza. Közben szedtünk két kiló gombát.”

Fontos tudni, hogy kölyöknevelőink nem tudják minden esetben megoldani a hét közbeni erdőjárást vagy fürdetést, arra azonban mindenki odafigyel, hogy legyen elegendő mozgás.

Mivel a kutyák egész nap a kölyöknevelőikkel töltik az időt, ilyenkor általában vagy otthon, vagy a munkahelyen pihennek, de azért más dolguk is akad. A lakásban is szoktak gyakorolni és játszani velük.

A kiképzők időbeosztása is megváltozik

A vakvezető tanulók egyéves koruktól kiképzőik otthonában élnek a közös munka mintegy fél éve alatt. A hőség alaposan átalakítja az ő napi időbeosztásukat is.

Amikor ilyen meleg van a dél körüli órákban, a lakás leghűvösebb részében pihennek a tanulók. Reggel és este dolgozom a kutyákkal úgy, hogy a megszokottnál korábban, rövidebbet sétálunk a lakhelyem közelében és elsősorban ezen a környéken gyakorlunk. A meleg miatt nincs megerőltető játék sem. Munka közben az árnyékos járdán haladunk, nem a napsütötte oldalon, és mindig van nálam kutyacipő, mert forró a járda és az úttest. A plázák egész évben jó gyakorlási lehetőséget adnak a vakvezető tanulóknak, a hőségben gyakrabban látogatjuk őket” – mondta Nyíriné Kovács Mária, az alapítvány vakvezetőkutya-kiképzője.

Fotó: Napközben így pihen Mária vakvezető tanulója, Vackor.

Kiképzett vakvezető kutyák

A látássérült gazdák fokozottan védik vakvezető kutyájukat, hiszen a munkába járás miatt napközben jobban ki vannak téve a felforrósodott útburkolatnak és a nagy melegnek.

Menekülés a forró irodából

Iram reggel fél 8-ra jár be velem dolgozni, 11-ig elviselhető az iroda hőmérséklete, utána hazahozom, mert itthon hűvös is van meg klíma is. Én visszamegyek fehér bottal még pár órára az irodába, ahol annak ellenére, hogy még nincs kint 40 fok, bent már simán igen. Reggel fél 7-től futtatom egy órát és este 9 vagy 10 után viszem le megint, addig csak röviden, mert semmilyen hűtő berendezést nem tűr meg magán vagy maga alatt” – mondta Iram gazdája, Kállai Antónia.

Egy jó fürdőhely igazi kincs

A látássérült gazdák elmondták, hogy úsztatásra alkalmas helyet keresnek, ahová egyedül elvihetnék a kutyájukat. Ez a többségnek nehezen oldható meg, pedig úgy érzik, erre volna a legnagyobb szüksége a kutyájuknak a hőségben. Dombai Mihály és Körte szerencsés helyen laknak, ahol sűrűn le tudnak menni a Duna-partra.

Fotó: Körte fürdik gazdájával, Dombai Mihállyal

Ilyenkor mind a ketten úszkálunk egy kicsit. Körte nagyon utálja a melegét, de strandolni szeret, úgyhogy ma is megyünk, de nem a legnagyobb hőségben. Felszereltettem egy klímaberendezést, bár igazából én nem szeretem, de a kiskutyám miatt muszáj volt. Ha autóval megyünk valahova, természetesen ott is megy a klíma, illetve Körte úgy utazik, hogy van alatta egy zselés hűtőpárna. Arra is figyelek, hogy az esti órákban kellőképpen lehűljenek az útburkolatok, mire mi elindulunk” – mondta Körte gazdája.

Kutyacipőket fel!

Mi Pixellel már kutyacipőt hordunk, ugyanis nekünk a délutáni melegben a hazafelé vezető úton kb. 15 percet kell sétálnunk. Ilyenkor van nálam kihajtható kutyakulacs, amit általában a két zebra közti távon szoktunk használni. A hétköznapjaink során ezzel a kettő eszközzel jól működik a közlekedés, viszont otthon nagyon nagy hőség van, így Pixel előszeretettel használja a zselés hűtőmatracot és előnyben részesíti a hideg radiátorhoz bújást, ezzel is hűti magát. Naponta kb. 5-7 alkalommal cserélem a vizét, és figyelek arra, hogy jó hideg legyen” – mondta Prepszl Tamás.

Arra is felhívták a figyelmet a gazdák, hogy oda kell figyelni a kutyacipő megfelelő alkalmazására, túl hosszan tartó viseletnek nem ajánlott, mert nagyon belemelegedhet a vakvezető kutyájuk lába.

Fotó: Pixel kutyacipőben vezeti gazdáját a forró járdán

Lukács Ágota vakvezető kutyája, Olivér szereti a hűsítő kendőt, amit vízbe kell tenni, megszívja magát, így hűti a kutyát. Ágota kertjében fel van töltve vízzel egy kis dézsa, amibe Oli tökéletesen belefér, abban szokott megmártózni.

Közlekedj okosan!

Pozsgay Dóra azt emelte ki, hogy a városi közösségi közlekedésben is rejlik okos megoldás.

A hétköznapi közlekedés során igyekszem olyan útvonalakat keresni, ahol többet vagyunk buszon, villamoson, vagy akár metrón is, hiszen a légkondi alatt Noé tud kicsit hűsölni” – mondta Noé gazdája.

Fotó: Noé a légkondis villamoson pihen

Nyaralás

A kölyöknevelők és a látássérült gazdák szoros kapcsolatára jó példa, hogy Vucseta Márta két korábbi neveltjét látta vendégül a Mecsekben. Vagyis a kölyöknevelők nem szakadnak el végleg a kutyáktól, akik egyéves korukig velük élnek. Márta és a két vakvezető kutya nagyon örült a találkozásnak. Parfé két hetet nyaralt vele, Serpa pedig gazdijával, Rédei Alexndrával látogatta meg.

Az együtt töltött napok minden percét élveztem, és a csoda, amiről mindig is álmodtam, valóra vált, hiszen két neveltem együtt nyaralt Pécsett” – mondta Vucseta Márta.

Fotó: Parfé és Serpa a kölyöknevelőjével nyaralt. Serpát a fürdés után száríthatja a gazdája, Rédei Alexandra

A cikk szerzője: barathegyisegitokutya.hu