,

A darazsak részegen randalíroznak!

Mi mindent produkál a természet, ugye?



A darazsak alapból nem túl kedélyes jószágok. Lehet, hogy azért, mert kevés idejük jut a szórakozásra. A szaporodásra képtelen dolgozók feladata a lárvák ellátása, ők felelnek a következő generációért. A felügyelet mellett  leginkább nektárt fogyasztanak és a lárvák cukorban gazdag köpetét. Amikor kevesebb növény virágzik és a lárvák is kikelnek, akkor új cukorforrást keresnek. Ilyenkor erjedő gyümölcsök, cukros üdítők és alkoholtartalmú italok is felkerülnek a menübe. A szesz viszont ugyanolyan hatással van az idegrendszerükre, mint az emberére, ráadásul kis mennyiségtől is benyomnak. Utána következik a kemény rész, mert a darazsak nem vidám részegek. Agresszívé és kötekedővé válnak, így előfordul, hogy tombolni kezdenek és csípnek amit/akit csak érnek. Nagy-Britannia sörteraszain időszakosan fellép ez az ittas darázs probléma.- írja a Metro.

De nem minden esetben agresszívek, ha elegendő mennyiségű alkoholt fogyasztanak, akkor már csak a mosdóba próbálnak eljutni (feltehetően) :

Azért ismerős helyzetek ezek, ugye?