Elég, ha gyorsan elfutsz.
Nem, még azt sem kell, azonban érdemes tisztában lenned azzal, hogy valójában kivel állsz szemben. Összegyűjtöttünk néhány kígyót vagy annak látszó állatot, amelyekkel itthon is találkozhatsz.
Vízisikló (Natrix natrix)
Folyók, tavak, mocsaras vidékek, holtágak mellett gyakori.
Kifejlett példányai nagyjából egy-másfél méter hosszúak. Jellegzetes ismertetőjegye a világos, sárga vagy fehér félhold a tarkója két oldalán. A hasa oldalán fekete és fehér foltok váltakoznak. Étlapján leginkább kisebb kétéltűek, békák szerepelnek.
Mérge nincs, azonban ha megijed, villámgyorsan kobrákra emlékeztető pózt vesz fel és sziszegni kezd. Védett állat.
Fotó: Wikimedia Commons/Marek Szczepanek
Erdei sikló (Zamenis longissimus)
Elsősorban napsütötte domb- és hegyvidéki erdőségekben és azok közelében fordul elő.
Elérheti a nagyjából másfél méteres hosszt is (eredeti élőhelyén 2 méteresre is megnő). Hasa világosabb, sárgás fehér színű, oldala és háta zöldes barna, olykor inkább szürke. Tojásokkal, madárfiókákkal, kisebb rágcsálókkal táplálkozik.
Mérge nincs. Emberre nem veszélyes, ellenben védett.
Fotó: Wikimedia Commons/Patrick JEAN
Rézsikló (Coronella austriaca)
Gyakorlatilag bárhol előfordul, a vizesebb területektől a szárazabbakig. Még az emberlakta vidékeket sem nagyon kerüli.
Kisebb, nagyjából 50-70 cm hosszú testét sötétbarna, olykor cikk-cakk mintára emlékeztető foltsor díszíti. Fején jellegzetes barnás, néhányakat sasra emlékeztető mintázat látható. Feje két oldalán pedig sötét csík húzódik. Hasa gyakran téglavörös színű. Mintázata miatt könnyű összetéveszteni a keresztes viperával. A kettejük közötti külsődleges különbség, hogy a rézsikló pupillája kerek, teste pedig karcsúbb, mint mérges társáé. Gyíkokkal, rágcsálókkal, ízeltlábúakkal táplálkozik.
Az emberek gyakran keresztes viperának nézik, ezért végeznek vele. Holott emberre ártalmatlan és védett állat.
Fotó: Wikimedia Commons/Der Irbis
Keresztes vipera (Vipera berus)
Hegyvidéki réteken, tisztásokon gyakoribb, de völgyekben, tavak mellett is előfordul.
Kisebb méretű, viszont erőteljesebb testalkatú kígyó. Hossza legfeljebb 60-90 cm. Alapszíne változatos, lehet szürkés, barnás, de szinte fekete is. Jellegzetes a hátán végig futó cikk-cakkos mintázat. Pupillája függőleges, kevés fényben és sötétben azonban kerek lesz. Hüllőkkel és kisemlősökkel táplálkozik. Alapvetően rejtőzködő életmódot folytat, de ha veszélyt érez, akár meg is marhatja vélt vagy valós támadóját.
Mérge van, mely az emberre és a háziállatokra nézve is potenciális veszélyt jelent. A halálos kimenetelű kígyómarás szerencsére ritka, azonban ha kígyóharapás áldozatai lettünk, mindenképp a lehető leggyorsabban forduljunk orvoshoz! A keresztes vipera védett állat, ne bántsuk!
Fotó: Wikimedia Commons/Benny Trapp
Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis)
Kizárólag Magyarországon, nagyon kis egyedszámban előforduló – azaz ritka – mérgeskígyó.
Nagyjából fél méteresre nő. Alapszíne sárgás- vagy szürkésbarna, hátán viperára jellemző cikk-cakk minta látszik. Élőhelyei a különböző rétek, legelők, lápok. Kisemlősökkel, gyíkokkal, madárfiókákkal és rovarokkal táplálkozik.
Marása mérgező, ha megtörténik a baj, azonnal orvoshoz kell fordulni. Védett, eszmei értéke igen magas.
Fotó: Wikimedia Commons/Pellinger Attila
Lábatlan gyík vagy törékeny gyík (Anguis fragilis)
Leggyakrabban erdőkben találkozhatunk vele, azok közül is főleg olyanokban, ahol dús az aljnövényzet. Egyéb területeken ritkábban fordul elő. Az esős vagy eső utáni nyári estéken jelenik meg előszeretettel.
Legfeljebb félméteres hosszúságúra nő, háta és oldala a barna különféle árnyalataiban pompázik, csillog. Hasa szürke, olykor feketébe hajló. Bár első ránézésre inkább kígyónak látszik, mégiscsak gyík. Szemhéja mozgatható, csukható szemben a kígyókéval. Nyelvét öltögeti, de ilyenkor szája félig nyitva van, a kígyóké ekkor szinte teljesen zárt. Lassan mozog, ezért olyan állatokkal táplálkozik, amelyeket így is könnyen elkap. Földigiliszták és meztelencsigák alkotják napi menüje nagy részét.
Emberre nézve teljesen ártalmatlan. Szintén védett.
Fotó: Wikimedia Commons
