Aki valaha élt együtt macskával, pontosan tudja: ezek az állatok nem véletlenül uralják az internetet és a kanapét is. De most kiderült, hogy a bájuk mögött komoly evolúciós munka áll. A kutatók szerint a macskák DNS-e az elmúlt néhány ezer évben finoman áthangolódott arra, hogy tökéletesen alkalmazkodjanak az emberi élethez – és igen, még a jutalomfalatokhoz is.
A vadász, aki beköltözött a konyhába
A házimacska története valahol a Közel-Keleten kezdődött, ahol a vadmacskák felfedezték, hogy az emberek gabonát tárolnak – és ezzel együtt egereket is. A többi, ahogy mondani szokás, már történelem. De a történet itt nem állt meg: a genetikai elemzések szerint a házimacska génjei azóta folyamatosan módosultak, hogy jobban illeszkedjenek az emberi környezethez. Többek között olyan DNS-szakaszok is megváltoztak, amelyek az idegrendszeri jutalomközpontot befolyásolják – vagyis a cicák szó szerint megtanulták élvezni, ha jutalomfalatot kapnak.
Az édes élet titka: a jutalom
A legtöbb macska nem reagál a cukorra – a génjeik nem érzékelik az édes ízt. De amikor a gazdi előveszi a ropogós, illatos falatot, hirtelen minden figyelmük odatapad. A tudósok szerint ez nem véletlen. A macskák agya megtanulta összekötni az emberi viselkedést – például a hangunkat, a mozdulatainkat – a jutalommal. Így a macska nemcsak a falatot tanulja meg, hanem minket is. Gyakorlatilag mi lettünk az ő „tanulási eszközeik”.
Ki idomított kit?
A legtöbb gazdi szeretné azt hinni, hogy ő neveli a macskáját, de a genetika mást mond. A cicák finoman, észrevétlenül úgy fejlődtek, hogy az emberi közelség előnyös legyen számukra. A háziasítás nem törte meg a függetlenségüket – épp ellenkezőleg, megtanította őket túlélni a legnagyobb kihívást: együtt élni velünk. Az evolúció tehát nem a bundát vagy a karmot alakította át, hanem az agyat – a macskák mostanra képesek felismerni, hogyan kell viselkedni ahhoz, hogy etessük, simogassuk és rajongjunk értük.
A túlélés művészete
Egy cica sosem kér bocsánatot, ha a párkányról lever valamit – és most már tudjuk, miért. A túlélés stratégiája az volt, hogy megtanulja, miként reagálunk mi, emberek. Az emberi viselkedés kiismerése és a megfelelő „kommunikáció” – egy nyávogás, egy hunyorítás, egy lágy fej-dörgölés – mind olyan evolúciós eszköz, amit a faj tökélyre fejlesztett. A genetika csak a háttérzene: a macska a karmester.
Szóval, amikor legközelebb a cicád eléd ül és a szemébe nézve követeli a vacsoráját, jusson eszedbe: nem ő tanulta tőled, hogyan kell kérni – te tanultad meg, hogyan kell adni.
