Aki azt hiszi, hogy csak a magas, elegáns sportlovak érdemelnek rivaldafényt, az még nem találkozott egy hucullal. Ez a hegyi paripa nem követel magának figyelmet – egyszerűen csak teszi a dolgát, megbízhatóan, szelíd szigorral, olyan arccal, amiből két perc alatt kiderül: őt nem lehet siettetni.
Kicsi, de kitartó
A hucul nem magas, de annál zömökebb. Olyan, mint egy robusztus póni, aki újra és újra bebizonyítja, hogy nem a lóbőr nagysága számít, hanem a benne lakó szellem. Meredek hegyoldalakon, sáros erdei ösvényeken épp olyan magabiztosan halad, mint egy nagyvárosi sportló a versenypályán. Csak neki nem kell csillogó kantár ahhoz, hogy csillogjon.
A Kárpátok örököse
A hucul a Kárpátok hegyvidékének szülötte, ahol évszázadokon át a helyiek hű segítőtársa volt. A katonai szolgálattól kezdve a fakihordáson át a mindennapi munkáig mindenhol helyt állt. Óriási előnye, hogy könnyen tartható, igénytelen, szinte minden téren „alacsony fenntartású” – ha ló volna a reklámokban, ez lenne a szlogen.
Okos, nyugodt, makacs
A hucul szelíd, de nem papucs. Kedves, de nem tömjénezhető. Tükrözi mindazt, amit a hegylakó emberekről is szoktak mondani: kitartó, megfontolt és nem szereti, ha siettetik. Aki türelemmel közelít hozzá, az egy kivételesen hűséges társat nyerhet benne.
Hucul Magyarországon
Hazánkban is sokan rajonganak a huculokért. Nem csoda, hiszen tökéletes társa lehet gyerekeknek, kezdőknek, türelemre és figyelemre tanít. Magyarországon több ménesben is megtalálható, legnagyobb állományai a Szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz tartoznak. A magyar tenyésztési programoknak köszönhetően a fajta megőrzése és népszerűsítése stabil alapokon nyugszik.
Mert a legjobbat nem mindig a legnagyobbak adják
A hucul a bizonyítéka annak, hogy a csendes hősöknek is van helye a színpadon. Nem villog, nem verseng, csak ott van, amikor szükség van rá. És ha egyszer valaki megismeri a szelíd tekintetét és öntudatos, de barátságos lényét, azt örökre a szívébe zárja.
