A pata a ló alapja. Szó szerint. Mégis sokan csak akkor kezdenek igazán foglalkozni vele, amikor már reped, törik, sántít, fáj, vagy a kovács olyan arcot vág, mint aki épp egy régészeti katasztrófát tárt fel. Pedig a pataápolás nem esztétikai szolgáltatás, nem lópedikűr, és nem olyan luxus, amit majd akkor intézünk, ha „ráér”. A ló egész mozgása, kényelme és egészsége múlhat rajta.
A ló patája folyamatosan nő, kopik, alkalmazkodik a talajhoz, terheléshez, tartási körülményekhez. Ha a növekedés és kopás nincs egyensúlyban, vagy a pata formája, szöge, terhelése elcsúszik, annak következménye lehet sántaság, ízületi terhelés, ínprobléma, hátfájás, mozgáskedv csökkenése. A pata nem különálló „cipő”, hanem a ló testének része.
A rendszeres körmölés vagy patkolás szükségessége lovanként eltér. Számít a talaj, a használat, a pata minősége, az életkor, a tartásmód, az esetleges ortopédiai probléma. Van ló, amelyik mezítláb jól működik, másnak patkóra vagy speciális megoldásra van szüksége. A kérdés nem ideológiai háború, hanem szakmai döntés: mi jó az adott lónak?
A paták napi ellenőrzése egyszerű, de nagyon hasznos szokás. A pata kipucolásakor észrevehetjük a beszorult követ, sarat, trágyát, szagot, érzékenységet, repedést, melegséget, idegen tárgyat. A „majd holnap” itt is drága lehet. Egy apró kavics vagy szög komoly bajt okozhat, ha későn vesszük észre.
A nedvesség és szárazság egyaránt gond lehet. Tartós sárban a pata felpuhulhat, nőhet a fertőzések kockázata, száraz, kemény talajon pedig repedések, törések jelenhetnek meg. Az istállóhigiénia, száraz pihenőhely, megfelelő alom, rendszeres mozgatás és talajviszonyok mind befolyásolják a pata állapotát.
A táplálásnak is van szerepe. A pata minőségét hosszú távon érinti a megfelelő takarmányozás, ásványianyag-ellátás, általános egészségi állapot. Csodaszerek helyett érdemes az alapokat rendben tartani: jó széna, kiegyensúlyozott étrend, szakemberrel egyeztetett kiegészítés, ha valóban szükséges.
A jó kovács vagy pataápoló aranyat ér. Nem csak levág „valamit”, hanem látja az összképet: a ló mozgását, állását, terhelését, változásait. A gazdi dolga pedig az, hogy ne csak akkor hívja, amikor már csattog a vészharang.
A ló nem tudja levenni a cipőjét, ha kényelmetlen. Nem tud szólni, hogy nyom, húz, feszít. Legfeljebb rövidebbet lép, kerül valamit, botlik, sántít, kedvetlenebb. A pataápolás ezért nem kozmetika. Hanem a ló mindennapi komfortjának egyik legfontosabb alapja.
