Ha létezik állat, amely úgy fest, mintha a természet humorral és nagy adag szeretettel gyúrta volna össze, az a kākāpō. A zöld tollas, bagolyszerű arcú, éjszakai életet élő papagáj maga a fura aranyosság: nem repül, ellenben úgy mászik a fákra, mint egy túl lelkes nagypapa, aki megígérte az unokának, hogy még egyszer felmászik a diófára. És miközben úgy néz ki, mint egy életnagyságú plüssfigura, sajnos a kihalás szélére sodródott.

Épp ezért figyel a világ minden rezdülésükre – különösen most, hogy egy alattomos betegség, a tréfásan hangzó, de nagyon is komoly „crusty bum” (exudatív kloákagyulladás) újra reflektorfénybe került. A jó hír? A kākāpō egyelőre tartja magát.

Miért különlegesek annyira a kākāpōk?

Egykor egész Új-Zélandot benépesítették, ma alig 237 példány él a természetben. A súlyuk elérheti a négy kilót is, amivel ők a világ legnehezebb – és egyetlen teljesen röpképtelen – papagájai. Bár a levegőben nem jeleskednek, a fákon annál inkább: erős csőrükkel és karmaikkal úgy kapaszkodnak, mint egy tapasztalt mászóedző. Nem mellesleg akár 90 évig is elélhetnek.

A baj csak az, hogy a ragadozók – főként a betelepített menyétek és patkányok – miatt a populációjuk gyakorlatilag összeomlott. Ezért költöztették őket ragadozóktól mentes szigetekre és védett rezervátumokba.

A „crusty bum”: nem egy madár neve, hanem egy alattomos betegség

A betegség első hallásra úgy hangzik, mintha egy rossz vicc lenne, valójában azonban gyulladást okoz az emésztő- és szaporítószervek végén lévő kloákában. A madarak ettől terméketlenné válhatnak, ami ekkora, eleve apró populációnál drámai következményekkel jár.

A kākāpō-ket sokszor antibiotikumokkal kezelik. Ez viszont egy új veszélyt is hoz: a túlhasználat antibiotikum-rezisztenciát alakíthat ki, a bélflóra pedig teljesen felborulhat – ahogy az időnként a hobbiállatoknál is előfordul.

És itt jön a remény: egy friss kutatás jó hírekkel szolgál

Az Oklándi Egyetem kutatói 14 kākāpō kloákáját vizsgálták meg két szigeten, valamint külön figyelték Joe-t, a hím papagájt, akit épp antibiotikumokkal kezeltek. A mintákban találtak ugyan olyan baktériumokat, amelyek ellenállóak lehetnek bizonyos gyógyszerekkel szemben, de ezek természetes módon is jelen lehetnek a madarak szervezetében.

A lényeg: a kezelések egyelőre hatékonyak, és nem jelent meg veszélyes szuperbaktérium a populációban. Ez az, amit a kutatók óvatos örömhírnek neveznek. Azért óvatos, mert mindössze néhány száz példány él, így egyetlen rezisztens kórokozó is képes lenne súlyos pusztítást okozni. A kutatás ezért csak a kezdete a hosszú távú megfigyeléseknek.

Mit tanulhat ebből egy hobbiállat-tartó?

Talán meglepő, de sokat. A kākāpō helyzete szélsőséges példa arra, miért kell felelősen bánni az antibiotikumokkal. Amikor kedvencünk – egy papagáj, nyúl, tengerimalac vagy akár egy házimacska – beteg, hajlamosak vagyunk csodaszert várni az antibiotikumtól. Pedig a túl sok kezelés hosszú távon épp árt: károsítja a bélflórát, ellenálló baktériumokat hozhat létre, és idővel a gyógyszer már nem működik.

A kākāpō története ezért emlékeztető: a legtöbb fertőzésnek megvan a maga oka, és nem mindig a gyógyszer a legjobb vagy egyetlen válasz. Náluk ezt egész túlélésük múlhatja.

Egy különös madár, amely még különösebb reményt ad

Kevés faj van, amely ilyen intenzív emberi segítséget igényel, és még kevesebb, amely ennyire közel állt a kipusztuláshoz. A kākāpōk azonban – makacssággal, humorral és egy nagy adag véletlennel – újra lassú növekedést mutatnak.

És ha ez a nagy, zöld, röpképtelen plüsspapagáj képes fellélegezni egy betegség árnyékából, talán nekünk is több okunk van reménykedni. Mint egy madár, amely ugyan nem repül, de mégis újra és újra visszatalál a magasra. Mert néha így néz ki a túlélés.