Kezdődnek így viccek. De úgy tartják minden viccben van valami igaz, lényegében úgy tűnik ez is megtörtént eseteken alapszik. A
Azt mondják a szem a lélek tükre. Néha egy-egy pillantásban benne a végtelen szeretet. Olykor rajongás, vágy, meghittség. Ez az
Mint minden évben, most is odatették magukat a lánglovagok. Nem csak a tűztől mentenek meg életeket, hanem jótékonysággal is tesznek
Vannak az etikettnek írott és íratlan szabályai. Ezek közül az egyik tétel a pukizás. Az, hogy mit illik és mit
Minden évszaknak megvan a maga bája. Ezt a kutyusok könnyen meg is találják, és nem félnek kiélvezni. Mindenben megtalálni a
Furcsa jelenség, hogy a cicák szívesen isznak bárhonnan, kivéve a táljukat. A legkülönbözőbb vízforrásokat találják meg és lelkesen lefetyelnek, mindegy,
Ha már családtag, a családtagoknak megünnepeljük a szülinapját, az övét miért ne? Az év egy napja, ami különlegesebb, mint a
Norvégia a magyarok által nem túl látogatott ország, pedig érdemes lenne megnéznünk közelebbről. Festői tájakkal és finom halakkal várnak odafönt
Egy dizájner veszett el az unatkozó kutyában. Amíg a gazdái moziba mentek, a husky úgy döntött, hogy kidekorálja a házat.
Közeledik a sütőtök szezonja, amit sokszor a kedvencek is megkívánnak. A sütőtök szerencsére pont olyan, amit a kutyák is biztonsággal













