Ami az ember számára pusztán csak ábrándos fikció olykor, a tenger mélyén valóság.
A tűhalfélék családjába tartozó csikóhalaknál a hímek hordják ki az utódokat. A legtöbb fajta monogám kapcsolatban él, amit rendszeresen udvarlással erősítenek meg, majd közösen terveznek családot.
A párzás során a nőstény a hím hasoldali költőerszényébe préseli az ikrákat, amik ott indulnak fejlődésnek. A víz hőmérsékletétől függően átlagosan 2-4 hétig tart ez az időszak, azután a hím erőfeszítések árán kilöki magából kis csoportokban a kis csikóhalakat, a kikelés után viszont már nem gondoskodnak róluk. Az anya szerepe úgy tűnik az egész folyamatban nem túl megterhelő, itt más értelmet nyer az apás szülés.
Nem az egyetlen faj az élővilágban, ahol nagyobb szerepet kapnak az apák. A császárpingvinek egyedülálló apaként is remekelnek. Amíg a tojás lerakása miatt kifáradt nőstény visszamegy a tengerre, hogy új erőre kapjon, addig a hím a lábain egyensúlyozva melengeti a tojást két hónapon át. Addig nem eszik, nem iszik, csak óvja a jövendőbeli utódját. Ha az anya nem ér vissza a kikelésre, akkor az apa a nyelőcsövében termelt tejjel eteti a fiókát.
Ennél közelebb is találhatunk példát a közeli erdeinkben, a vörös rókák is belevaló apukák, gondoskodnak a családjukról.
Napközben is vadásznak, hogy elegendő élelemmel lássál el a nőstényt és a kicsiket, akik az odúban töltik a napokat, a szabadidejükben pedig játszanak a kölykökkel. Persze nem örökké, három hónap után vége az idilli családi életnek, akkor már nincs ingyen ebéd, meg kell tanulniuk vadászni a kölyköknek is, amihez elő kell bújniuk.
Forrás: wikipedia
