A lovassportok különböző szakágaiban meghatározott versenyszabályok szerint folynak a küzdelmek. Lássuk röviden, melyek ezek a sportok.

Díjugratás

Ma hazánkban talán ez a legnépszerűbb szakág. A díjugratás versenyein a lovasnak egy pályán meghatározott számú (általában 8-13), verhető, mesterséges akadályt kell meghatározott sorrendben leküzdenie. Kihagyni nem lehet egyiket sem. (Kivétel néhány speciális versenyszám.)

Az akadályok többnyire rudakból vagy palánkokból állnak, de lehet stilizált kőfal is, illetve vizesárok, vagy ezek kombinációi.

Vannak úgynevezett szóló és összetett akadályok. Összetett az az akadály, amikor a két erőkifejtés (ugrás) között háromnál kevesebb vágtaugrásnyi távolság van. Az összetett akadály lehet kettes vagy hármas ugrás, ilyenkor az akadálynak A, B és C eleméről beszélünk.

Az akadály lehet meredek, vagy széles. Az utóbbinak horizontális kiterjedése is jelentős, vagyis a lovat nem csak magas, de távolugrásra is készteti.

A pálya talaja lehet füves vagy homokos, esetleg egyéb, mesterséges talaj. Versenyeket rendeznek szabad téren és fedeles lovardákban, csarnokokban egyaránt.

A díjugratáson belül igen sokféle versenykiírás illetve elbírálási mód létezik. Ezeket a díjugrató versenyszabályzat taglalja.

Díjlovaglás

A díjlovaglás a lovak idomítottsági versenyének tekinthető, leginkább az emberek talajtornájához hasonlítható. A verseny egy téglalap alakú négyszögben zajlik, ahol akadályok nincsenek, hanem a négyszög szélén betűk vannak elhelyezve.

A különböző nehézségű versenyszámokban általában meghatározott, előre leírt program szerint a lovasnak az adott betűknél adott feladatot kell a lovával bemutatnia, és a feladatok végrehajtását a bírók pontozzák. A pontozás során alakul ki a verseny eredménye.

Speciális versenyszám a zenés kűr, amikor a lovas saját maga által választott zenéhez maga állítja össze a program koreográfiáját, úgy, hogy az harmonizáljon a zenével, megfeleljen a ló kiképzettségi szintjének, és a ló erősségeit domborítsa ki.




Military

A military összetett verseny, három részből áll. Első része a díjlovaglás, második része a tereplovaglás, amikor a lovasnak a terepen meghatározott időn belül meghatározott hosszúságú pályát kell teljesítenie, és közben rögzített, természetes akadályokat kell leküzdenie.

Az akadályokat úgy alakítják ki, hogy alternatívákat kínáljon a lovasnak: vagy a rövidebb utat és nehezebb feladatot, vagy a hosszabb utat, de könnyebb feladatot választhatja. A harmadik részfeladat a díjugratás, ami a lovaknak a terepnap utáni erőnlétét, engedelmességét méri fel.

A végső eredményhez a részfeladatok eredményeit hibapontokra számítják át, és úgy hasonlítják össze. Hagyományosan a három versenyszámot három egymást követő napon bonyolítják le, bár napjainkban – a versenyzési és rendezési költségek csökkentése érdekében – kezdenek terjedni az egynapos versenyek is.

Fogatversenyek

A lovasversenyek közé tartoznak a kettes és a négyes fogatok számára kiírt fogatversenyek. Leginkább a militaryhoz hasonlíthatók, ugyanis a fogatok első versenyszáma a díjhajtás, a második a terep. A marathon “E” szakaszán meghatározott számú akadályon kell a fogatoknak a betűkkel kijelölt kapukon a lehető legrövidebb időn belül keresztülhajtaniuk, és az egész pályát alapidőn belül teljesíteni.

A harmadik, befejező szám az akadályhajtás, ahol adott vonalvezetésű pályán felállított szűk kapukon kell alapidőn belül áthajtani úgy, hogy a seibák (bólyák) tetején elhelyezett labdák ne essenek le. A három versenyszámot külön külön is értékelik, de a végeredményt az összesített értékelés adja.

Lovastorna

Speciális verseny a lovastorna, amikor a versenyző egy futószáron vágtázó vagy lépő lovon tornagyakorlatokat mutat be. Vannak egyéni, és vannak csoportos gyakorlatok. Ehhez a sporthoz igen kiegyensúlyozott idegrendszerű, és jó egyensúlyban mozgó lóra van szükség. (A magam részéről inkább egy szép, speciális tornász-sportnak tekintem, ahol a “tornaszer” egy jól képzett, egyenletesen vágtázó kiegyensúlyozott ló.)

Távlovaglás, távhajtás

Hazánkban is egyre népszerűbb a távlovaglás és a távhajtás, ahol hosszú távon (20, 40, 80, 120 km stb.) versenyeznek a lovasok illetve a hajtók, meghatározott szabályok szerint, szigorú állatorvosi kontroll mellett. A verseny időre megy.

Lovas póló

Speciális lovas labdajáték a lovas póló, amit itt csak megemlíteni szeretnék. A lovasok két csapatban, hosszú ütővel, lóhátról “kergetnek” egy kis méretű labdát. 7 perces menetekben zajlik a mérkőzés.

Western lovaglás

Nálunk is egyre népszerűbb a western lovaglás, mint lovaglási stílus. Ennek a stílusnak saját versenyei vannak, amelyeket az utóbbi néhány évben már Magyarországon is rendeztek a stílus művelői számára. Általában quarter horse fajtájú lovakat lovagolnak ezeken a versenyeken. Ilyen versenyek pl. a hordókerülés, a borjú kifogás és terelés (cutting), vagy a western lovak saját “díjlovagló” versenyei, illetve különböző ügyességi versenyek.

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)