Az itthon telelő madarak szívesen látogatják a kiskerteket télen, főleg, ha etetjük is őket.

Egy kihelyezett madáretető, amit rendszeresen feltöltünk, különböző szárnyasokat fog odacsalni, akikben a zord idő ellenére is gyönyörködhetünk. Ismerjük meg őket egy kicsit jobban:

Széncinege

A széncinege vagy széncinke egy igen jellegzetes külsejű, közkedvelt madárfaj. Még a legamatőrebb természetbúvárok is könnyen felismerik feltűnően fehér orcájáról, amit fekete fej és nyaki rész keretez, míg testének felső része olívazöld, alsó részei pedig sárga színű tollakkal borítottak, némi eltéréssel a különböző alfajok esetében. Ő mondja, hogy a „nyitnikék” és „tí-cső”. 2011-ben az év madarának választották, eszmei értéke 25 000 forint.

Vörösbegy

A vörösbegy vagy csipkemadár éneke akár alkonyatkor is hallható. Erdőkben és bokrosokban él, de a hideg beálltával szívesen húzódik közelebb a házakhoz, ahol némi élelmet remél. Könnyen felismerhető narancsszínű arcáról és begyéről, melyet kékesszürke sáv vesz körül a nyakon és a mellkas vonalában; a teste többi részén általában barnás tollazatot visel. Magyarországon védett, eszmei értéke 25 000 forint.

Tengelic

A tengelic, más néven stiglic 2017-ben volt az év madara. Sokáig a kitartás és termékenység szimbólumaként volt ismert. Meglehetősen színes madár, a felnőtt példányoknál már kialakul a jellegzetes piros-fehér-fekete sávos fej, ami mellett nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Szárnya világosbarna, fekete és fehér mintázattal. Ő is védettséget élvez Magyarországon, eszmei értéke 25 000 forint.




Fekete rigó

Nevével ellentétben csak a hímek teljesen feketék, a nőstények és a fiókák elsősorban sötétbarna színezetűek. Svédország nemzeti madara nálunk védett, eszmei értéke 25 000 forint. Szívesen maradnak egy helyen, ha elég élelemhez jutnak. Hangjukat szívesen hallatják, akár már januárban is.

Meggyvágó

A testéhez képest elég nagyfejű kismadár. Tömzsi testén igen színes tollazata van: feje fahéjszínű, torokfoltja fekete, háta gesztenyebarna, testalja ibolyaszínű, kékesfekete szárnyain fehér keresztszalag található. Magyarországon ő is védett, eszmei értéke 25 000 forint.

Csonttollú

Főként világosbarna és vörösesbarna tollazattal rendelkezik, de szárnyán sárga és fehér mintázat is látható. Fején jellegzetes mozgatható tollbóbita található, amiről könnyű felismerni. Októbertől áprilisig olykor tömegesen látni, meglehetősen barátságos szárnyas, az emberek közelsége sem zavarja, ha élelemről van szó. Magyarországon szintén védett. Természetvédelmi értéke: 25 000 forint.

Nagy fakopáncs

A nagy fakopáncs, azaz a tarka harkály fekete-fehér-skarlátvörös tollazattal rendelkezik. Gyakran hallani, ahogy lyukat vés a fákba hernyók után kutatva. Ha nem jut elegendő élelemhez, énekesmadarak fészkeit is fosztogatja, tojásokat és fiókákat is elfogyaszt. Hazánkban ő is védett, eszmei értéke 25 000 forint.

Forrás: wikipedia