Aki csak egyszer látta ezt a világossárga, kendersörényű, megnyerő küllemű kislovat, soha el nem felejti és össze sem téveszti más fajtákkal.
Ha megnézzük ennek a ma már tipikus hobbilófajtának az elterjedését, azt láthatjuk, hogy a gondos, célirányos tenyésztés, a kemény szelekció és a szigorú tenyésztési fegyelem következtében ma egy-egy haflingi lóért a legkiválóbb sportlovakéval vetekedő árakat adnak meg az árveréseken, és az eredeti tenyészhelyéről, Tirolból szinte elterjedt az egész világon.
Igazi sikertörténet
Mi ennek a szinte páratlan sikernek a titka? A fajta kitenyésztésének alapját a tiroli parasztok kistermetű, ám szívós hegyi lovai alkották, amelyekkel nyáron a hegyi legelők szénatermését takarították be, télen pedig az erdőről a fákat közelítették. A tudatos tenyésztés az 1800-as évek utolsó negyedében kezdődött, amikor az 1874-ben született 249 Forlie nevű mén Dél-Tirolba kerülve igen nagy hatást gyakorolt az ottani állományra. Forlie egy El Bedavi nevű arab apától származott, így az eredendően hidegvérű jelleget finomította és ivadékaiban konszolidálta, valamint megalapozta a fajta jellemző világossárga színét a mosott sörénnyel. Forlienek 3 ivadéka került a tenyésztésbe, amelyekkel meglehetősen szoros rokontenyésztést végeztek, s ezáltal sikerült a későbbi fajtajelleget rögzíteni.
Az 1900-as évek elején megkezdődött az állomány törzskönyvezése, és 1904-ben Möltenben megalakult az első Haflingi Lótenyésztő Társaság. Megalkották a fajta tenyésztési szabályzatát, kiállításokat, szemléket rendeztek. Az első világháború után Észak-Tirol Ausztriához, Dél-Tirol Olaszországhoz került. Az osztrák területen az állomány konszolidációja már viszonylag hamar, 1920-ban megkezdődött, megszervezték az első tenyészszemlét és kiállítást, 1921-ben pedig már Zamsban a tenyésztőszervezet is újjáalakult. 1926-ban megjelent az első kancatörzskönyv, melyet 1938-ban kiegészítettek a mének genealógiai vonalaival, s ezután a fajtát gyakorlatilag zárt törzskönyvben tenyésztik.
A második világháború után ismét rendezték a megmaradt állományt, és 1961-ben a Kufstein melletti Ebbsben megalapított Vohlenhof lett a fajta tenyésztési központja. Otto Sweisgut áldozatos munkája és következetessége révén sikerült elérni, hogy egy igen szigorúan szervezett, magas szakmai színvonalon álló tenyésztőszervezet tudott kialakulni, amely amellett, hogy a fajtát igen nagymértékben egységessé tette, kiváló propaganda- és marketingmunkával megismertette és megkedveltette a fajtát az egész világon. 1976-ban létrejött a Haflingi Lovat Tenyésztők Világszövetsége, és ez idő óta világviszonylatban a haflingi az egyik legkedveltebb szabadidőló.
A család lova
Mik azok a tulajdonságai, amelyek ilyen kedveltté tették? A haflingi, mint ahogy a fajtapropaganda is írja, a család lova. Összbenyomásában elegáns, harmonikus megjelenésű, a kis- és nagylovak határán. Optimális mérete a kancáknál 138-145, méneknél 140-148 cm-es bottal mért marmagasság, 170-190 cm közötti övméret és 19-21 cm-es szárkörméret. A fej egyenes profilvonalú, nemes, száraz, nagysága a testtömeggel arányos, az egyedek jelentős részénél utal az egykori arab ősökre. Szeme nagy, kifejezésteli, gyakran kissé ferde vágású, ami megnyerő és bizalomgerjesztő tekintetet sugároz. Nyaka középhosszú, egyenes, a fej felé haladva elvékonyodó. A hát viszonylag hosszú, elég feszes, jól izmolt, jól nyergelhető, lovaglásnál kényelmes érzést nyújt. A far terjedelmes, kellőképpen hosszú, kissé csapott, a barázdált, ún. “dupla” fart, ami a hidegvérű ősökre utal, ma már igyekeznek elkerülni. A lábak szabályosan, erősek, szikárak, lábszerkezeti hibák csak ritkán fordulnak elő, s ekkor sem nagymértékűek.
Jellegzetessége a színe, amely elvben a világossárgától a sötétsárgáig terjedő lehet, világos (fehérhez közelítő) hosszúszőrökkel. A tűzöttség és a szürke szín a hosszúszőrökben nemkívánatos. Az utóbbi évtizedekben az alapszín egyre világosabbá válik. A fejen megengedett, sőt kedvelt a keskeny hóka vagy csillag, ugyanakkor a túl nagy terjedelmű jegyeket (pl. lámpás) nem szeretik. A lábvégek az alapszínnél világosabb színezetűek, de a keselységet igyekeznek száműzni a tenyésztésből.
Használat
Használatát tekintve ma már kifejezetten a szabadidőló mintapéldánya. Az egész család számára lehetővé teszi a lóval való foglalkozás örömét. Fogatban, nyereg alatt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt alkalmas. Viszonylag könnyen kezelhető, nem különösebben lovasigényes, bár nem “automata”. A gyenge lovasokra hamar rákap, ha hagyják, ugyanakkor alapvetően barátságos, szilárd szervezetű, könnyen kondícióban tartható, nem különösebben igényes. Főként hegyvidéki terepen használható nagyszerűen, élvezetes kirándulásokat lehet tenni rajta vagy mögötte ülve. Figyelmes, együttműködő, így lovasiskolák is szívesen használják. Megnyerő külleme is elősegíti népszerűségét. A fajta főménesében, Ebbsben minden év júliusában nagyszabású szemléket és árveréseket tartanak, ahol egy-egy jó minősítésű egyed hatalmas összegekért talál új gazdára.
Világviszonylatban 17 országban 22 tenyésztőszervezete működik, melyek mintegy 250 ezer fajtatiszta tenyészegyedet tartanak nyilván. Magyarországon ma még viszonylag ritkán találkozunk vele, de állománya itt is fokozatosan terjed. Hazai tenyésztőszervezete a Póni- és Kislótenyésztők Országos Egyesülete, amely tagja a nemzetközi szervezetnek. A magyar törzskönyvben 5 tenyészmént és 30 törzskancát tartanak nyilván, amelyek megfelelnek a nemzetközi követelményeknek is, de a fajta konszolidáltságának eredményeképpen a keresztezett egyedek is megbízhatóan viselik a fajtajelleget. Éppen ezért, ha valakinek megtetszett ez a szép megjelenésű kisló, mielőtt vételre szánná el magát, ne mulassza el, hogy meggyőződjön a származási adatok valódiságáról!
