Budapest szívében elterülő Nemzeti Lovarda korábban felújítás miatt bezárt.

Még 1878-ban rendezték ott az első nagysikerű lókiállítást és vásárt, ahol Ferenc József császár és Erzsébet királyné is részt vett. 1894-től már lovasversenyek helyszínévé is vált. A generációkon átívelő múltban vált a lovassportok egyik legjelentősebb központjává. A II. Világháborút is átvészelte ,de 2006-ban az állami források elapadása miatt a bezárás fenyegette. A 2010-es évek után sokáig rezgett a léc, hogy egyáltalán sportlétesítmény marad e, vagy bevásárlóközpontot csinálnak oda helyette, de szerencsére végül megmaradt annak ami.

3 milliárd forintos beruházás keretében 2016-ban elindult a létesítmény felújítása, aminek lassan a végéhez közelítünk. A Tattersall közleménye szerint ez év végén a hely teljes pompájában átadásra kerül és terveik szerint a Díjugrató Világkupát december aranyvasárnapjának hétvégéjén ott is fogják tartani.

Reméljük így is lesz!