Az 1900-as évek elején a cukorbetegség diagnózisa felért egy halálos ítélettel.
Kutatók és orvosok próbálták megfejteni a kór mibenlétét és okát, de sokáig nem jártak sikerrel.
Legtöbben az idegrendszert tették felelőssé, és csak kevesekben merült fel, hogy a hasnyálmirigyhez lehet köze a diabétesznek. A kanadai kutató Frederick Banting, maga mellé állítva az orvostanhallgató Charles Best-et kezdett alaposabban foglalkozni a témával. Elkezdtek kísérleteket végezni arra vonatkozóan, hogy izolálják a vércukorszint szabályozásáért felelős vegyületet.
Mivel a hasnyálmirigy által termelt fehérjebontó enzim lehetetlenné tette az inzulin izolációját, így csak azzal tudtak közelebb kerülni a válaszhoz, ha elzárták a hasnyálmirigy-vezetéket vagy kioperálták a szervet. Az ötletet az orvosok nem fogadták nagy lelkesedéssel, de Banting mégis engedélyt és lehetőséget kapott a kutatás folytatására, így kutyákból műtötték ki a hasnyálmirigyet és rajtuk végeztek kísérleteket. Az így cukorbeteggé váló kutyákat különböző gyógyszerekkel kezelték, majd az egészséges hasnyálmirigyből kivont hormont kezdték beléjük injekciózni. Sok kudarc után végül megszületett az eredmény, majdnem tiszta inzulint sikerült kinyerniük, amivel a Marjorie nevű súlyosan cukorbeteg kutyát sikerült két hónapig életben tartaniuk. Ez nagyon kegyetlenül hangzik, és tulajdonképpen az is, de a kísérletben résztvevő kutyáknak is köszönhetjük a ma is használt inzulin felfedezését, ami rengeteg ember és állat mindennapját teszi élhetőbbé.
Marjorie után kezdődött az első klinikai teszt, 1922 januárjában a 14 éves, cukorbetegségben szenvedő Leonard Thompson kapta meg az első injekciót, amitől egyre jobban lett.
Ezért a felfedezésért 1923-ban Banting és Macload (a professzor, aki elég szkeptikus volt, de mégis esélyt adott az orvosnak a kísérletezésre) fele-fele arányban megosztott fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kaptak. Frederick Banting akkor 31 éves volt, ezzel a mai napig a legfiatalabb orvosi Nobel-díjas, és az elismeréssel járó pénzjutalmának felét a vele együtt dolgozó Charles Best-nek adta.
Őszintén sajnáljuk a kutyákat, akik az életüket adták ezért a felfedezésért, örökké hálásak leszünk nekik!
Forrás: Science History Institute
