A gazdik egyik legnagyobb kérdése: „Vajon ez a kutya visszahozza majd a labdát, vagy most veszítettem el végleg egy teniszlabdát és egy faágat is?” A kutyák eltérő reakciói nem a véletlen művei – sokszor fajtajellegből, ösztönökből és életfelfogásból fakadnak. Lássuk, mely kutyákból lesznek örökös apportbajnokok, és kik azok, akik szerint az elhozás unalmas, de a szerzés dicsőség!
A visszahozós bajnokok: az apportkirályok
Egyes fajták szinte genetikailag programozva vannak arra, hogy hozzanak, hozzanak, és megint csak hozzanak. Ezek a kutyák az „apport” szóra úgy reagálnak, mint mások a hűtőajtó nyitására.
Retrieverek (pl. labrador, golden retriever): nem véletlen a nevük – ők erre születtek. A labda, bot, plüss, zokni… mindent visszahoznak, és addig le sem állnak, míg a gazdi el nem rejti magát a kanapé mögé.
Vadászkutyák (pl. magyar vizsla, német vizsla, spánielek): szívesen keresnek, találnak, hoznak. A vizslák különösen szeretik a közös játékot, főleg ha a labda kicsit sáros, és lehet vele trófeaként parádézni.
Border collie: nem is kérdés. Nem csak visszahozza, de közben még koreografál is egy kis labdás szteppet, és elkéri a következő feladatot.
Uszkár: meglepődnél, de a vadászmúlt itt is megmaradt. Ha jól motivált, örömmel hozza vissza a játékokat – főleg, ha cserébe szerepelhet is.
A „köszi, ez most már az enyém” típusú kutyák
Vannak kutyák, akik szerint az „eldobni” azt jelenti: „a gazdi lemondott róla”. Ők nem visszahozzák, hanem birtokba veszik, elássák, feldíszítik vagy csak boldogan elvágtatnak vele, hogy meglegyen a nap fénypontja.
Tacskó: miért hozna vissza bármit, amit egyszer már ő megszerzett? Szerinte a labda egyszerűen túl értékes ahhoz, hogy visszakerüljön.
Shih-tzu: ha egyáltalán hajlandó odamenni a labdához, az már önmagában tapsot érdemel. A visszahozás? Az egy másik műfaj.
Mopsz: lelkesen fut utána, majd leül mellette. Esetleg ránéz: „Most te jössz. Megnéztem.”
Afgán agár: villámgyorsan elkapja, aztán messzire viszi. Előadás véget ért, tapsot kér.
Beagle: ha az erdőben vagy, már nem is a labdát keresi – hanem az egeret, a madarat, a múlt heti szagokat. A labda sorsa másodlagos.
Miért van ez így? – Egy kis edukáció
A kutyák apportkészsége gyakran a fajtacsoportjuktól függ. A vadászkutyákat (retrieverek, vizslák, spánielek) kifejezetten arra tenyésztették, hogy elejtett vadat visszahozzanak a gazdinak. A terelőkutyák is szeretik a feladatokat, ezért gyakran jól reagálnak a labdajátékokra.
Más fajták – különösen az önállóan dolgozó, szaglásra vagy üldözésre szelektált ebek – kevésbé motiváltak az együttműködésre ilyen módon. Ők inkább „megszerzem, az enyém” típusúak, vagy egyszerűen nem látják értelmét a játék visszahozásának.
És mi van az egyéniségekkel?
Természetesen minden kutya más. Még a legvérbelibb retriever is dönthet úgy, hogy ma inkább csak hozatná magának a labdát, míg egy shiba inu is meglepheti a gazdáját egy visszahozott bottal. A lényeg: ismerd meg a kutyád, motiváld pozitívan, és nevess együtt vele – akár visszahozza, akár világgá szalad vele.
Labda vagy kaland?
Egyes kutyák számára a játék közös rituálé. Másoknak egy lehetőség a zsákmányszerzésre, vagy épp csak egy jó ok arra, hogy elfussanak és új világokat fedezzenek fel. Bármelyik is legyen, egy biztos: a labda sosem csak egy labda – hanem egy kaland kezdete.
