De te ennek nem örülsz, akkor most figyelj!

Cicatartók időnként tapasztalják, hogy kedvencük megdézsmálja az asztalon hagyott ételt. Nem is feltétlenül csak a szerintünk számára érdekeseket. Olykor áldozatul esik például a pizza, a sültkrumpli vagy a pékáru is. Ha az ilyen eseteket szeretnénk elkerülni – vagy legalábbis számukat csökkenteni – bevethetünk néhány fogást, ezeket gyűjtöttük össze.

1. Ne engedj a könyörgő tekintetnek!

Ha a cicád úgy néz rád, miközben eszel, mint aki már legalább egy hete nem evett, ne dőlj be neki! Legalábbis ne a saját ennivalódból kínáld meg. Tapasztalatok szerint még az olyan cicák is, akik korábban nem buktak le, hogy piszkálják az asztalon felejtett ételt, miután kikönyörögtek a gazditól pár falatot, rendszeresen látogatást tesznek az étkezőasztalon.

2. Soha ne hagyj elöl ételt!

Na igen, ezzel tulajdonképp az teljesen kivédhetők lennének a “balesetek”. Ha a cicád van olyan találékony, hogy még a szerkényajtót is képes kinyitni, csak hogy azt ehesse, amit te, szerezz be ajtóra szerelhető gyerekzárat.

3. Mozogjon az a cica!

Leginkább a vadászatot imitáló játék az, ami átmozgatja mind testileg, mind pedig szellemileg. Ha jól kifárasztotta magát, jó eséllyel már nem lesz kedve tiltott helyeken “vadászgatni”.

4. Kapjon gyakrabban enni!

Általánosnak mondható, hogy cicáinkat megetetjük reggel, majd este. Ez azonban – ha napközben el-elcsen pár falatot, megrágcsál ezt-azt – kevés. A macskák sokszor, kisebb mennyiségeket esznek egy-egy nap során, próbáld meg biztosítani számára ennek a lehetőségét.

5. Játsszon csak az étellel!

A sajátjával persze. Már többféle eszköz kapható, melyekkel ez megoldható, de magunk is készíthetünk kis találékonysággal hasonlót.

+1 A büntetés nem működik!

A cica a szemed láttára ellop valamit, amit nem kellene… Te meglátod, rákiabálsz. Ismerős helyzet? Nos, ennek a megoldásnak többnyire annyi az eredménye, hogy a cica a jelenlétedben nem fog lopkodni. De amikor nem vagy ott, teljes lelki nyugalommal fogja újra és újra megtenni.

Ne felejtsük el, hogy kis szőrös barátunk teljesen természetes viselkedése, hogy elveszi vagy megkóstlja a számára elérhető dolgokat. Ezért részben arra van szükség, hogy amihez nem akarod, ne férjen hozzá és hogy kíváncsiságát, étvágyát a neked megfelelő terepen enyhíthesse.

Forrás: www.pet-happy.com