A ló vásárlását mindig nagyon alaposan elő kell készíteni.

A lovat csak akkor szabad megvenni, ha a tartásához már minden megvan (istálló, takarmány, felszerelés) és eldőlt az is, hogy ki fogja gondozni majd. A fordított sorrend rengeteg bajt okozhat!

A vásárlást nem szabad elkapkodni! Gondoljunk arra, hogy a lovat, amit meg akarunk venni, akár 10-15 évig fogjuk tartani – szerencsés esetben –, tehát csak olyan lehet, ami igazán tetszik. A “nem ilyet akartam, de jó lesz ez is” lovak ritkán válnak be.

Célszerű, ha van rá mód, olyan helyről venni a lovat, ahol többször is megnézhetjük, ismerjük a tartási körülményeket, a ló egészségi állapotát, szokásait, ki tudjuk próbálni, hogy valóban megfelel-e célunknak.

Soha ne vegyünk lovat istállóból, különösen nem állásból. Mindig vezettessük ki a lovat (miután bent már megnéztük, körbejártuk!). Ha ennek éppen akkor valami akadálya van, az helyből gyanús. A lovat nézzük meg munkában, és lehetőleg próbáljuk is ki, az eladó jelenlétében természetesen.

Ha idegen helyen vásárolunk, nem baj, ha van velünk szakember. (Valós szakemberre gondolok, nem olyan angol tanárra, aki egy leckével jár a tanítványai előtt.) Akkor is érdemes – és nem szégyen – segítséget kérni a vásárláshoz, ha az pénzbe kerül. Lehet, hogy sokkal olcsóbb, mint megvenni egy nem megfelelő lovat.




A fényképes apróhirdetés sok felesleges utazástól megkímélheti a vevőt. Ezzel együtt tudni kell, hogy az amatőr fotó a legtöbb esetben rosszabb, mint a ló, a szakértő felvétele, a lovat jól visszaadó kép, a profi fotósé akár jobb, mint maga a ló.

Vásárlás előtt mindig kérjük el az adott ló papírjait (már amelyik megvan), és az azon található adatokat hasonlítsuk is össze a lóval.

A nagy értékű lovak esetében egyre inkább szokás a végtagok röntgenfelvételét is kérni, és szakállatorvossal ellenőriztetni.

Sportló esetében lehet kérni a hivatalos eredményeit. Ha az eladó szerint “simán elmegy egynegyvenen”, annak biztosan van igazolható komoly versenyeredménye is. Ha nincs, akkor mégsem megy el! A “ki-be ugrál a két méteres nagykapun” történeteket sem kell feltétlenül hiteles versenyeredményként kezelni, csakúgy, mint a “múltkor megugrattuk, de már nem tudtuk hova rakni neki a rudat” jellegű élménybeszámolókat.

Az alkudozást nem kell túlzásba vinni akkor, ha biztosak vagyunk benne, hogy megtaláltuk a mi lovunkat. Vagyis pár tízezer forint különbség miatt ne válasszuk a kevésbé tetsző lovat, hiszen a különbséget néhány hónap alatt megeszi, és esetleg 10 évig nézünk egy olyan lovat, ami nem is az igazi – vagy hamarosan elkezdjük árulni.

Novotni Péter: Lótartás a családban (Gazda Kiadó)