A vaníliarúd nem az egyetlen módja, hogy találkozzunk a közkedvelt aromával.

Bizarr, de az úgynevezett hódzsír is tartalmazza a kellemes édeskés illatot, ami a fagyitól kezdve a joghurtokon át a kekszekig sok mindenben megtalálható, olykor még parfümökben is. Természetes összetevőként aposztrofálják, mégis illúzióromboló, ha rájövünk mi is az.

A kasztóreum nevű váladékot, ami a hód nemi mirigyeiben termelődik, eredetileg területmegjelölésre, illetve csábításra használják a tulajdonosaik. Az állatok elpusztulása után a végbelükön keresztül nyerik ki az anyagot, amit aztán persze lefertőtlenítenek, és úgy kerül az élelmiszeriparba. Nyami. Maradnánk inkább a vaníliarúdnál!

Ez nem az egyetlen állati eredetű termék, amit tudatlanul fogyasztunk. Ha valaki csinált már otthon szamóca és natúr joghurt összekeverésével epres joghurtot, szembesülhetett a ténnyel, hogy nagyjából két nap leforgása alatt (ha maradt) vált az egyveleg halvány rózsaszínűvé. A kissé sápatag, ámde finom epres joghurttal szemben bizonyos boltiak sokkal élénkebb színűek, amit porított bíbortetvek hozzáadásával érnek el. Ettől pirosabbak a jégkrémek, fagylaltok, cukorkák és üdítőitalok. A címkéken kárminsavként tüntetik fel.

Az L-ciszterin is elég hangzatos név, elsőre nem is ébreszt gyanút. E920-ként is láthatjuk a csomagoláson, főként pékáruk állományjavítására használják, de a gyógyszeripar is hasznosítja. Ezt az aminosavat madártollból, főleg kacsákéból, disznószőrből vagy emberi hajból állítják elő.

A sort még hosszan folytathatnánk…

Forrás: OneGreenPlanet