Ha visszagondolok gyerekkorom egyik meghatározó élménye volt a vidéki rokonoknál töltött nyár.
Egy távoli kis eldugott falu, ahol teljesen más volt az élet, mint amivel azelőtt találkoztam. Először ismerkedhettem meg testközelből mindennek az alapjával: a természettel.
A betondzsungelből kieresztett kisgyermek szemével lenyűgözött az állatok közelsége és bárki, akivel beszéltem erről hasonló élményekkel lett gazdagabb.
A hajnal csípős hűvössége és jellegzetes illata lengte körbe a reggeleket, ami ott korán indult. Fura mód nem okozott gondot a koránkelés, nem kellett ébresztő. Elég motiváció volt, hogy besegíthetek az állatok etetésénél.
Egész kis állatkert volt a tanyán. Persze a kutya és macska alap volt, de a legapróbb nyuszitól, a tehenek át, a lovakig volt ott mindenféle más jószág is. Örömmel segítettem és közben tanultam. A hajnali tehénfejés után a frissen forralt kakaó várt az asztalon, a jól megérdemelt munka gyümölcseként.
Aztán szépen sorban a többi állat következett. A nyusziknál különösen sokat időztem és gondoskodtam arról, hogy mindig legyen friss vizük.
A baromfi udvar sokkolóbb volt, amikor rádöbbentem, hogyan is jutunk el a tojástól a rántott húsig. Ennek ellenére szívesen gondoztam őket is és sokáig tudtam nézni a kacsákat is, ahogy boldogan fürdőznek.
Lovak és szamarak is akadtak szép számmal. Ők dolgoztak is. Lovaskocsival közlekedni maga volt az időutazás, a trolik és villamosok után.
Sok volt a munka a kertben is, a sok zöldség gondozása. Meg rengeteg gyümölcs is, amiből később házi szörp és lekvár lett, na meg persze pálinka, bár akkoriban csak az első kettő érdekelhetett. Azóta sem ettem olyan finom málnát, mint akkor ott, frissen a bokorról csipegetve.
És mindeközben ott volt a slag, a klasszikus móka forrása. A hőségben pancsolni a természet lágy ölén semmivel nem hasonlítható össze. Lehetett sárosnak lenni, lehetett mezítláb lenni, lehetett pokrócon hanyatt fekve bárányfelhőket nézni. Lehetett este hullócsillagokra várni a tücsökciripelés mellett. Lehetett nagyokat nevetni, nem volt baj, ha hangos, lehetett sokat barnulni. Lehetett rengeteget futkározni, bicajozni, nem kellett aggódni, hogy a nagy forgalomban baj lesz.
Lehetett az idősebbek bölcsességét hallgatni, akik akkor úgy tűnt, már mindent tudnak a világról., ezért végtelen nyugalommal álltak mindenhez. Szerették a gyerekzsivajt, hogy van egy kis élet a tanyán. Viszont este a terített asztalhoz már megfürödve, tisztán kellett érkezni. Nem volt mobil, nem volt videojáték, mégis évtizedek múlva is szívesen gondolok vissza az ott gyűjtött élményekre. A mostani generáció apróságai is ugyanilyen csillogó szemekkel fedezik fel a tanyasi világot a Mamánál és Papánál.
Szóval minden gyermeknek, akinek lehetősége van rá, kéne egy vidéki nyár!
