A kutya és a macska sok családban már rég nem „háziállat”, hanem kanapétulajdonos, párnaellenőr, lelki segítő és néha teljes jogú lakásmenedzser. Nem csoda, hogy amikor új szabályokról hallunk, a gazdik szíve kicsit gyorsabban kezd verni: most akkor rohanjak az állatorvoshoz? Bírságolnak? A macska is kap majd személyit? És ha igen, ő írja alá vagy mi?
A lényeg szerencsére nem az, hogy egyik napról a másikra minden gazdira adminisztrációs lavina szakad. Az uniós irány sokkal inkább arról szól, hogy a kutyák és macskák útja követhetőbb legyen: honnan származnak, ki tenyésztette őket, hol adták el őket, és valóban az az állat kerül-e a gazdihoz, akinek mondják.
Ez főleg az illegális szaporítás és a gyanús online állatkereskedelem miatt fontos. Mert a „cuki kiskutya azonnal vihető, oltva, chipezve, csak ma akciós” típusú hirdetés mögött néha nem szerető családi alom, hanem futószalagos szaporítás, beteg kölykök és teljesen eltűnő eladók állnak. A chip és a regisztráció ebben nem bürokratikus cicakaparás, hanem nyom: kihez tartozik az állat, honnan jött, és ki vállal érte felelősséget.
Magyarországon a kutyák mikrochipes jelölése már régóta ismert terep, a macskáknál viszont sok gazdinak még mindig újdonságként hat. Pedig egy kijárós cica esetében a chip sokszor az egyetlen esély arra, hogy ha eltűnik, baleset éri, menhelyre kerül vagy valaki befogja, visszakerülhessen a családjához. A nyakörv leeshet, a biléta elveszhet, de a chip ott marad, csendben, a bőr alatt, mint egy apró hazataláló kapu.
A gazdiknak tehát nem pánikolniuk kell, hanem tudatosodniuk. Érdemes ellenőrizni, hogy a kutya chipadatai naprakészek-e. Nem elég, hogy „van chip”, ha a telefonszám tíz éve már a nagymamáé, a lakcím pedig még az albérlet, ahol a kutya kölyökkorában egyszer megrágta a parkettát. Macskáknál pedig ideje elengedni azt a gondolatot, hogy „ő úgyis hazatalál”. A macska sok mindenre képes, de adatbázist nem vezet magáról.
Az új szabályozási irány legjobb része az lehet, hogy tisztábbá teszi az állatvásárlást. Ha egyszerűbb lesz ellenőrizni az állat eredetét, nehezebb lesz eltüntetni a felelősséget. Ez pedig azoknak a tenyésztőknek is jó, akik rendesen dolgoznak, és azoknak a gazdiknak is, akik nem zsákbamacskát szeretnének venni – még akkor sem, ha történetesen tényleg macskáról van szó.
A chip nem szeretet helyett van. Nem pótolja a gondoskodást, az oltást, az ivartalanítást, a jó etetést, a biztonságos tartást. De egy olyan világban, ahol egy állat néha egy kattintással gazdát cserél, jó, ha van valami, ami nem csak azt mondja: „ez egy kutya”, hanem azt is: „ez valaki felelőssége”.
