Tavasztól nyár végéig jó eséllyel találkozhatunk magányos vagy csak annak tűnő fiókával.
Sok esetben megesik rajta a szívünk, szeretnénk neki segíteni, de nem feltétlen tudjuk miként. Az első, amit fontos tisztázni, hogy kell-e egyáltalán segíteni?
A természet egyensúly-fenntartásának része, ami számunka horrornak tűnik, a ragadozók, a betegségek és balesetek okozta elhullás, vagyis a körforgásnak egy szakasza. Még ha megrendítő is számunkra, szükségszerű, hogy vannak kicsik, akik rövidke életének az a vége, hogy más állatoknak szolgálnak eleségül. Vannak olyan fészekelhagyó madarak is, amelyek csak látszólag tűnnek gyámoltalannak, rejtőzködve várják a szüleiket vissza, amíg azok táplálékot keresnek. A pelyhedző, mozgó, látszólag nem sérült fiókákhoz ne nyúljunk!
Mikor van mégis szükség a segítségünkre?
Szinte minden madárfaj esetében a pár órás vagy napos, csupasz vagy épp csak fehér pehelytollakkal rendelkező, sokszor még ki sem nyílt szemű, állni és járni sem tudó, illetve a bármilyen korú sérült, a szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű fiókák szorulhatnak segítségre.
Ilyenkor először is állapotfelmérés szükséges, ami laikusként nem mindig könnyű, de figyelve a kismadár testbeszédét talán sikerül rájönnünk, mi is lehet a baj. Van, amikor a fészek sérült, olyankor a kicsik kieshetnek, de lehet, hogy beteg vagy genetikailag sérült fiókával van dolgunk. Ha kicsi, száraz fűvel vagy papírzsebkendővel bélelt dobozkába helyezzük biztonságba, és a madár nincs túl rossz állapotban, akkor hamarosan tátogva és/vagy enni is fog kérni. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg nagy a baj!
Meg lehet próbálni életmentő jelleggel pépesített, macskák számára készült konzervhúsból hozzátáplálni aprócska falatokban. Még a magevő fiókákat is rovarokkal táplálják a szüleik egy ideig, így ezt imitálva egy csipesszel talán sikerül megetetni. Ha nem megy, akkor vegyük fel a kapcsolatot valamelyik madármentő szervezettel, főként, ha védett madárról van szó!
