A 20. század elején igazi szenzációnak számított a csodaló.
Wilhelm Von Osten matematikatanár hitt abban, hogy az állatok sokkal okosabbak, mint hisszük, csak megfelelő kommunikáció híján ezt nem tudják kibontakoztatni. Ennek bizonyítására három állattal kezdett foglalkozni. Egy medve, macska és ló közül a paripa, Hans bizonyult a legkészségesebbnek.
Először csak a táblára felírt számokat olvasta fel oly módon, hogy amelyik számra a gazdája rámutatott, annyiszor dobbantott a patájával. Később már matematikai műveleteket is megoldott ilyen formában. Az egész világot bejárta a hír az okos jószágról, Von Osten pedig gyakran lépett fel a közös produkciójukkal.
Persze nem mindenki fogadta áhítattal a ló számolási képességeit, akadtak szkeptikusok is, akik szerint az egész mutatvány egy hatalmas csalás volt. Egy komplett bizottságot is felállítottak, hogy kivizsgálják és leleplezzék a trükköt. Az állatorvosból, cirkuszigazgatóból, lovas tisztből, több iskolai tanárból, valamint a berlini állatkert igazgatójából álló Hans-bizottság azt állapította meg, hogy nincs csalás a teljesítmény mögött. A leleplezési kísérleteket azonban nem adták fel, Wilhelm Von Osten pedig minden alkalommal készségesen állt lovával a nyilvánosság elé, hiszen tiszta volt a lelkiismerete.
Egy Pfungst nevű pszichológus továbbra is vizsgálta az esetet, különböző környezeti körülmények között tesztelte Hanst. Ezen a ponton sikerült egy kis rést találnia a produkcióban, ugyanis minél messzebb került a kérdező az állattól, az annál bizonytalanabbul adott választ a kérdésekre, míg paravánnal elválasztva már nem is tudta kiszámolni, mi van a táblára írva. Így merült fel, hogy feltehetően a gazdája, a kérdező jelez valahogy a lónak, ami akkor vált igazán elgondolkodtatóvá, amikor idegenek tettek fel kérdést és a válasz akkor is helyes volt.
Tovább tanulmányozva az esetet jutott el Pfungst arra a következtetésre, hogy Hans lényegében nem számolni tud, hanem zseniálisan olvas az emberek testbeszédéből. A paripa rájött arra, hogy az ember testtartása, arckifejezése, légzése megváltozik, amikor a jó válaszhoz érnek és ha ekkor hagyja abba a dobbantásokat, akkor jutalmat kap. Wilhelm von Osten feltehetően nem csalt szándékosan, csak a viselkedésével elárulta magát, amit a ló remekül érzékelt és lefordított.
A pszichológia is foglalkozik az Okos Hans-hatással, azaz azzal a jelenséggel, amikor a testbeszédünkkel akaratlanul is információkat adunk ki, vagy éppen befolyásoljuk azt, aki megfigyel bennünket.
Szóval a jószág bizonyos értelemben valóban zseniális volt, csak nem úgy, ahogy elsőre gondolták.
Forrás és nyitókép: wikipedia
